Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Mészöly Miklós: A lepke
Mészöly Miklós • A lepke 19 Mészöly Miklós A LEPKE Egyszerűen csak Anionnak hívták maguk között. Vagy Pavlovicsnak. A Csehov már eszükbe sem jutott, valahogy nem olyan idők voltak. Igazi nevét valószínűleg nem is tudták s ez gyakran megesett akkoriban, elég volt, ha valamelyik század- vagy ezredirodán szerepelt a rubrikában a pontosabb megjelölése. Ha ugyan az a század vagy ezred még megvolt egyáltalán. Ilyen imponderábiliákon tud múlni a szabadság. Anton akkor is lebegett, mikor aludt, mint a kő. A Kárpátok fölött havas vassodronyokból volt összetákolva az ég, mintha egy isten nem figyelt volna oda eléggé az illeszkedésre. A sodronyok között néha-néha átszivárgó« valami fény s igyekezett úgy tenni, mintha ő volna a nap. Persze, nem a Kárpátokban, hanem valahol Sorrento alatt, Vicó Equensában. Ez a négy szerencsétlen fejébe vette, hogy hátat fordít a történelemnek. Huszonhetedik napja szöktek, olyan csikorgó hidegben, amire nincs magyar szó, legföljebb eszkimó, vagy valamilyen bibliai terminus technicus. Mojze szívesen hozzátette mindig a maga szelíd kérlelhetetlenségével, hogy ószövetségi. Vita nem volt, csak kis jeges csörrenések, ahogy a rongyokba bugyolált lábukat aggodalmasan újrabugyolálták. A hatalmas fenyőfa alatt ültek, mint akiket egy ünnepi kosárból pakoltak ki éppen, de mindjárt oda is fagytak a földhöz. A tiszt már jóideje bámulta mereven Antont, áld nem mozdult, nem bugyolált, csak a nyakában lógó zúzmarás fényképezőgépet szorongatta. Géppisztolyt még odakint a kanyarban se volt hajlandó a vállára venni, ő volt a fotóriporter - örökösen a Leicajával rohangált, vagy megült, mint egy gumó, és várt türelmesen, ha épp nem akart történni semmi. Lebegett. Mondták is röhögve, hogy neki aztán mindegy, hogy Ivan vagy Szergej vagyjános - míg végül az Anton név ragadt rajta. — Basszátok, nem megy ez a hóié már... kicserepesedik a gyomrunk -, mondta a tiszt -, mint a vasreszelék. Továbbra is Antonra meredtek, de most már mind a hárman. Anton nem adta jelét, hogy bármit is hall vagy lát, mégis fölkeltette a gyanút, hogy a szakadékos völgy látványába réved bele, gomolyogva ott zuhant le előttük - össze lehetett téveszteni egy fenyőtűkkel díszített dunyhasüppedékkel. Elfelejtett mesék? Felejtett imák?
