Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Polcz Alaine: A kert
16 Úr Dunatát • 2002 március székekkel, és egy könnyű heverő: szép veranda-szoba, a sötétbarnára pácolt falakkal, rakott téglapadlóval. A kicsi veranda, a régi, lett az enyém, ami a konyha előtt van, ott lehet krumplit hámozni, ezt-azt csinálni. így alakult a ház, a kert. Azt álmodtam egyszer, hogy vendég ment ki, adtam esernyőt, hogy ne ázzon mega budiig, és ahogy néztem utána, felkiáltottam: „Gyere vissza, hiszen van már fürdőszobánk, WC-vel.” A kert a miénk lett. A petróleum-lámpás, gyertyás cserépkályhás idején talán kedvesebb volt, és jobban szerettük, mint most, amikor rádió van, tévé, villanyvilágítás, éjszakai, hőtároló villanykályhák, villanybojler, villanyborotva. Az volt jó vagy a fiatalság?, amikor Miklós hozta a kosárral a fát a fásszinből. Őzek jártak be a kertbe. A vadnyúl ott aludt a bokrok alatt. Kövér volt, és lusta. Fütyült ránk. Miklós tűzrakóhelyet épített nagy kövekkel körberakva, fákat ültetett körbe. Sótartónak külön szöget vert. Fatörzsekre lehetett ülni. Elfértünk tizenketten, tizenhatan. Eleinte minden este kiültünk. Kenyeret pirítottunk, szalonnát sütöttünk, akkor még szegények voltunk, de nagyon szerettünk tüzet gyújtani. Most már egy évben egyszer-kétszer ülünk ki, amikor a fiatalok jönnek, és csirkeszárnyakat „grillezünk”, A szőlőlugas bozontos és nagy lett mindenki megcsodálja. A bejárata előtt van egy kis pad, és a fölé úgy metszettük a bokrokat, hogy félkör alakúan veszik körül. Ez az egyik utolsó képem Miklósról: hófehér hajjal, rég fehér volt a haja, de itt valahogy jobban érzik, ül a pádon, s mögötte az árnyas lugas. Ez már az élet árnyas oldala. A házat egészen befutotta a vadszőlő. Az ablakokról néha le kell szedni, pedig nagyon szeretem nézni, hogy egy-egy kacs fölkapaszkodik, lombosodik, őszszel rozsdaszínű lesz. De ha esik az eső, akkor sötét tőlük a szoba, meg jönnek be a bogarak. Van ugyan háló minden ablakon, mert Kisorosziban annyi a szúnyog, hogy nem lehet szúnyogháló nélkül létezni, így is rémüldöznek a vendégek. Mi megszoktuk, észre sem vesszük. Odacsapunk, s megdöglik, annyi; megcsípett, továbbrepül, annyi. Ha az ember nem kaparja, csak tíz percig kell megállni, többé nem érzi. Persze lehet, hogy immunisak lettünk a szúnyogcsípésre. A verandán Miklósnak fonott nádszék, már nem a komputert vitte ki ezen a nyáron, hogy dolgozzon, az újságot tettem eléje. Most a fiatalok nyírják a pázsitot igazi pázsit lett, persze öntözni kell, mindig is öntöztem, akkor is, mikor kútból mertük a vizet, esővizes hordók segítettek. Most, hogy villany hajtja, vízszóró-fejek mint az eső, úgy permetezik a földet.
