Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)

2002 / 2. szám - Simon László: A szekszárdi Balassa János Kórház

Dr. Simon László • A szekszárdi Balassa János Kórház

65

Breuler: „Különös érzés arra gondolni, hogy talán egyszer lesz olyan orvos, akit professzornak hívnak még, és elismerést is adnak neki, hár nem irt sok közleményt és könyvet, nem adott elő sok kongresszuson, de teljes szívével és erejével a betegágy mellett volt, és tanítványait is arra lelkesítette, hogy ebben kövessék.” Felemás világban éltem. Boldog lennék, ha vonatkozhatnának rám Breuler szavai, de sajnos így ez nem igaz. Az elmúlt húsz évben ugyan megszületett 120 körüli közlemény, számlálhatatlanul sok előadást is tartottunk változatos fórumokon, de ezek jó részét nem a klinikai kutatás iránti elkötelezettség, hanem a szociális kényszer inspirálta. Még így is azt mondhatom, hogy boldogult Kovács Sándor főorvossal, a nukleáris diagnosztikai laboratórium munkatársaival, és TornóczkiJános főorvossal együtt sikerült néhány olyan, a betegágy mellől elinduló, és oda visszatérő gyakorlati közleményt összehoznunk, melyeket azóta is használhatónak tartanak a hazai klinikumban. Számos írásművünk másik része inkább összefoglaló jellegű, az oktatás része, vagy olyan esetismertetés, amelynek tanulságai ritka kórképekre hívják fel a figyelmet.

Mindezek ellenére meggyőződésem, hogy Magyarországon még mindig nem sikerült rájönni arra az illetékeseknek, hogy a gyakorlati klinikai kutatás melegágya a nagy forgalmú és interdiszciplináris közkórház kellene legyen, de ehhez emberhez méltó feltételeket is szükséges lenne biztosítani.

Főtémáink - a gondolat szabadsága. A gasztroenterológiai osztály nyilvánvalóan - regionális feladatainak megfelelendő - az emésztőszervi betegségek minden területével foglalkozik. A hepatológiának - a speciális helyi evolúció következtében - nekünk inkább a sara jut, de a máj környéke és a kritikusan gyakori hasnyálmirigy-megbetegedések területe kényszerűen mindennapi gyakorlati teendőink fókuszában áll. Sajnálatosan kevés idő jut egy aktív gasztroenterológiai osztályon arra, hogy a közvetlen életveszély és a kínzó tünetek elhárításán kívül ezeknek a - legtöbbször szenvedélybetegeknek a lelkivilágával, beilleszkedési nehézségeivel is foglalkozzunk, az orvos-ember gyarlósága gyakran ellenérzéseket is szül a milliókat elherdáló gyógyítás átmeneti eredményeit semmibe vevően, a percek örömének kényszerét élvező és megszenvedő beteg újból és újból visszatértét látván. Persze, jobb lenne, ha tudnánk a miért-o.t. Csak egy ideálisan nevelt és együtt érző társadalom fogja azt is elérni, hogy a beteg ne csak átmeneti megoldást lásson és kapjon sokszor kényszeredett orvoslásunktól, de ha még lehet, reményt az újrakezdésre is.

Az operativ endoszkópia. Nekem kedvenc területem, és sokszor úgy érzem, ez a tevékenység csábítja el a legtöbb fiatal orvost is, aki épp csak ismerkedik a közkórházi orvoslás dzsungelével, hogy a sok közül éppen a gasztroenterológiát vá