Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 1. szám - Polcz Alaine: A kert
Polcz Alaine ■ A kert 15 Visegrád. Ácsolt a ház elé egy kispadot, amit nagyon szerettünk, kora tavasszal ki lehetett ülni, mert a ház fala visszaverte a meleget. Kis kuckó, de később aztán erre az alacsony padra nehezünkre esett leülni. A diófa alatt viszont mindig jó volt ülni. Igen, az a pad, és az az asztalmagasság, az idézte Szekszárdot, nekem pedig átlátást a hegyekre. Azt hittem, hogy a hegyeken túl is hegyek vannak, azt képzelhettem, hogy arra még nagyobb hegyek vannak - mintha otthon lennék. A kicsi, zöldséges kertet nagyon szerettük. Öntözni, mindig öntözni kellett. Sokszor nevettünk, hogy nekünk egy saláta 100 forintunkba kerül, amikor 2,50- ért adták a piacon. De az a miénk volt! Miklóst mindig izgatta az öntözés. Azt kereste, hogy mechanikusan hogy lehetne jól megoldani. Amikor még kerekes kút volt, vezetett egy csövet, a csövön lyukak, és egy magas állványon álló hordóból folyt le a víz. Megtöltöttük vízzel a hordót, kinyitottuk a kis csapot, s akkor megindult a víz, de a homok eltömte a nyílásokat. Az még sokkal érdekesebb volt, amikor egyes tövek mellé amikor fát ültettünk, vagy valami különleges virágot , beásott egy-egy műanyag üveget, amelynek levágta a tetejét, az aljába kis lyukakat fúrt, fel kellett tölteni őket vízzel, így szivárgott a talajba, mélyen. Igen ám, csak az volt a baj, hogy a gyíkok beleestek, és ott pusztultak. (Gyönyörű kékeszöld, aranyszínű gyíkjaink voltak.) Ezért aztán az ásványvizes palackokat ásta be a földbe, az alján lyukak, az volt az elképzelés, hogy rendszeresen kell feltölteni, és visszatenni a tetejére a csavaroszárat. De ő csak kigondolta, beásta az üvegeket gonddal, szépen, jól, és azt akarta, hogy én öntözzek. Leguggolni minden egyes üveg mellé, kicsavarni, megtölteni, visszacsavarni nekem sok volt. Haragudott érette. Fügefára vágyott. Kaptunk három csemetét Horváth Béláéktól egyenesen Szekszárdról. Pátyolgattuk, öntözgettük. Mikor megjelentek az első kicsi zöld gyümölcsök, naponta megnéztük. De nem értek be. Mindig elhullottak zölden. Miért? - tűnődtünk. Ha ő ültetett, vadszőlőt, az mindig megmaradt, de valami okból nem szívesen ültette. Lugasunk volt eleinte termőszőlővel befuttatva, de nőttek a fák, túl nagy lett az árnyék. A szőlőlugasban volt eleinte a nagy asztal székekkel; ott ültünk a barátokkal. Aztán lassan a ház előtti akác is, amit ő ültetett, megnőtt - oda telepedtünk. Húsz év múlva építettünk még egy szobát, fürdőszobával, nagy verandával, a veranda előtt szőlő, ami lassan felfutott a veranda üvegfalaira. Nagyon szép helyiség lett: kockás függönyök az ablaksoron. Ott állt Miklós nyári íróasztala, fölötte villanylámpa, nádernyővel, volt külön hűtőszekrénye, kávé-főző, középen asztal
