Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Buda Attila: Elza pilóta és a töprengő utókor
Buda Attila • Elza pilóta és a töprengő utókor 41 gyűjtés helyén tartózkodtak, s rendkívül brutális módon, megalázás és megkínzás, majd sírjaik megásása után, kivégezték őket. A meggyilkoltak a szovjet hadsereg elől nem menekültek el, azaz nem érezték bűnösnek magukat és a Tanácsköztársaság alatt még nem voltak cselekvőképes korban. Mivel 1948 előtt koalíciós kormányzás volt Magyarországon, a történteket az országgyűlésen szóvá lehetett ugyan tenni, de a sajtó egy sort sem írhatott azokról. A gyilkosságok elkövetőitől tetteiket érdemlegesen soha számon nem kérték, az új hatalom első három belügyminiszterének (Erdei Ferenc, Nagy Imre, Rajk László) nem állt érdekében (esetleg lehetőségében) az események tisztázása, a bűnösök megbüntetése, egészen 1948 február elsejéig, amikor is a kihirdetett elnöki amnesztia valamennyiüket mentesítette a felelősségrevonástól.3 A filozófus történetének ismertetésével máris az utókorhoz lehet érni. Nyilvánvaló, hogy nem hangzottak rokonszenvesen Magyarországon a regény illúzióban és keserű mondatai később sem, azokban az években, amelyekben Európa egyik felén a békeharcra és a nemzetközi helyzet éleződésére, a másikon pedig a válaszcsapásra készültek. De a 60-as, 70-es években sem jött még el az ideje, amikor a küszöbön álló háború mindent elpusztító lehetősége megfékezte ugyan annak gyakorlati megvalósítását, ám csak annyi változás történt, hogy a küzdelem az ideológia síkjára terelődött. Emiatt alakult úgy, hogy a fantasztikus irodalom bizonyos irányzatai és művei még a 80-as évek elején is éppen csak megtűrtek voltak, s ha bármilyen csekély társadalomkritika, netán utópia mutatkozott egy-egy képviselőjében, a rögös megjelenés útja várt rá. Hiszen a megtűrt utópiáknak is csak akkor jutott publicitás, ha az abból kiszűrhető eszméket a szocializmus előzményeként lehetett értékelni, különben hozzájuk kellett fűzni: „Az érdekes utópia nem a jövőt mutatja, hanem korunk polgári társadalmának és különösen az úgynevezett jóléti társadalom kultúrájának beteges tüneteit karikírozza. ”1 Vagy: „apolgári műveltségben, gondolkodásban gyökerező, a polgári világnézeten minden intellektuális erőfeszítés ellenére túllépni nem tudó író számára - s ebben távolról sem Huxley az egyetlen - valóban »bezárul a világ«: ha elutasítja a szocializmus perspektíváját, vagy elfordul tőle, akkor komor és ijesztő az a jólét és társadalmi béke, amelynek a képe• felrajzolódik.”* Ez a felfogás sem segítette elő az Elza pilóta megjelenését, ellenben terjesztette a vele kapcsolatos előítéleteket. Ezért aztán úgy kezdődtek a 90-es évek, hogy Babits Mihály megjelenés szempontjából legmostohábban tartott regényének 1939 óta csak egyetlen, csonkított kiadásához lehetett hozzáférni;4 sem az olvasók, sem a szakma, - egy-két, Babits Mihály műveivel különös részletességgel foglalkozó, vele bizonyos szellemi rokonságot érző kutató kivételével7 -, nem ismerte, nem olvasta; a
