Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Buda Attila: Elza pilóta és a töprengő utókor
40 Úr Dunatát • 2002 túnius vá tette a regény keserű és kegyetlen jövőszemléletét. A hétköznapi olvasók ugyanis általában nem szeretik azokat a regényeket, amelyek, akár a tartalmukkal, akár a formájukkal valamilyen állásfoglalásra késztetik őket, s ez tulajdonképpen a kritikusok többségére is érvényes. „A túlzott pesszimizmus önmaga kelt gyanút jogosultsága iránt. Mert ha idealizmust vallunk abban az értelemben, mely (a történeti szükségszerűség marxista vagy spenglerista álláspontját visszautasítva) felteszi, hogy a történetet eszmék formálják, akkor kénytelenek vagyunk történetformálásra képes eszméket is mindaddigfeltenni, amíg történet van. A Babits által elvont korszellem nem mutatkozott teremtő ideálnak. Következésképpen azt kell hinnünk, hogy a külső látszat ezúttal elkápráztatta Babits intuícióját: hogy a jelen szellemében más is van, több is van, mint az öncélúvá puffasztott technikának hódoló szolgai készség.”2 Ezeket a sorokat gróf Révay József írta, áld nem tévesztendő össze sem a klasszika-filológussal, sem pedig a politikussal, ő a harmadik, a filozófus. Abban ugyan igaza volt, hogy a megírás idején a kor nem csupán öncélú technikai fejlődést produkált, habár a regény központi gondolatai nem erre vannak kihegyezve; abban azonban egyáltalán nem, hogy kétségbevonta Babits pesszimizmusának jogosultságát. Szomorú módon, az általa visszautasított egyik történeti szükségszerűség uralomra jutása eredményeképpen az elkövetkező évek nem őt igazolták: a Babits által elvont korszellem kegyetlen teremtő ideának bizonyult, a modernizáció elkerülhetetlenségét felhasználva és kiüresítve; azaz kettőjük közül a filozófus volt az idealistább, s a pesszimizmus jogosultságával szembeni kételkedés cáfolatát ő éppen halálával adta meg. Gróf Révay József ugyanis az úgynevezett gyömrői gyilkosságok egyik áldozata lett. Erről szűk körben is csak keveset lehet tudni, noha - ellenkező előjellel ugyan -, de az orgoványi gyilkosságok testvércselekménye volt. Csakhogy, amíg ez utóbbi település nevét hallva, mindenki fel tud idézni emlékezete mélyéből legalább egy-két foszlányt, az előbbi ismertsége, a regényhez hasonlóan, igen csekély. Mi is történt hát Gyömrőn? 1944 végén ebben a Budapest határában lévő községben, a harcban álló csapatok elvonulása után az első helyi hatalmat olyan személyek hozták létre, akik már a Tanácsköztársaság alatt is valamilyen tisztséget töltöttek be, most pedig beálltak az újonnan alakult „demokratikus rendőrség”-be is, sőt az MKP-nek is tagjai lettek. Miután azonban az Ideiglenes Országgyűlés határozatát követően Gyömrőn is megalakult a törvényes Nemzeti Bizottság, elszabadult a terror. 1945 február vége és május eleje között a Tanácsköztársaság volt veteránjai összefogdosták Gyömrő és környékének elsősorban alsóbb értelmiségi vezető rétegét, vagyis a volt közigazgatásban dolgozókat, egyes esetekben válogatás nélkül azokat is, akik véletlenül a
