Új Dunatáj, 2002 (7. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 2. szám - Hartmann József: Versek (Te meg én; Vízöntő; Szekszárd)
8 Úi Dunatái • 2002 túnius sejtekben, az eremben, e ritkuló egyedben, és takarlak lelkemmel, elmerülök vágyadban, most itt fekszel ágyamban, és ölellek remegve, mert mindig kellesz nekem halhatatlan kedvesem. És így növünk mi össze, a két idegen ember, szokás és gondolkodás, hit és vér, álmodozás és ébrenlét, a két múlt, egy út valami felé, amiről senki sem tud, csak te meg én... Mert belémköltöztél. VÍZÖNTŐ Hideg hajnal volt, és hó, és február. Anyámat biciklin tolta Apám. Mit gondolt szegény a vázon ülve, a kórház felé, sosem mondta meg, s a párhuzamosra kuszálódott nyom felett ment két szerelem: velem... Két idegen, aki újra az lett, mert volt egy háború, fogság, holt-hír, özvegység, magány, feltámadás, s hazajött egy új hit, egy más világ, az Apám, s tettetett szerelemmel az önként vállalt hétköznapiság. Már így lettem én, egy régi remény, tanúságtétel egy hibás perben,
