Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

sajátítani, ekkora rajongás csak a város fiát jellemezheti. Ámde a narrátor és a címszereplő viszonya, duplikált - ellentétező - alá- és fölérendeltségi hierarchizáltsága megint a nem önéletrajzi regény tudatát, hős és író eltávolítottságát erősbíti. A vonaton megismert másik - Nagybányán bennfentes - festőjelölt, a félbolond: a hencegő, fontoskodó, csúf és sikertelen Báró (Birnbaum) Attila és a rokonszenvesen tartózkodó, egyben magabiztos Pulya (személynevén: Ernő) közötti jellem-interferenciák taglalása helyett éppen csak e nevekre térünk ki. A félbolond meg is magyarázza: „a képvásárlók közül sokan beugranak” a „báróság” láttán; ősének „a teuton oroszlánt”, Arnulfus Be-er-baumus hadvezért tudja (18-19.) - s ehhez a germán elődhöz még a hun Attila kölcsönfényeit is társíthatjuk, noha Birnbaumék Óbudán laknak, és apja „kénytelen egy rongy kis fűszerüzletben talpalni. Hát ez így van! Hiába!” (19.). A „gyermek, kis növésű, elpuhult, tehetetlen” jelentések nem túl kedvező árnyalataival bíró pulya szó szállásadóira utalva (Juhászék kispulyájd) ragad Ernőre (42.), ebből fabrikál a kaján - mert persze nem egészen a fejére ejtett - félbolond gúny- vagy ragadványnevet. Olyat, amely csöppet sem illik a langaléta, erős, energikus Tersánszkyra. Megint írónak és figurájának az „elidegenítése”, szétoperálása megy végbe - egyfelől. Másfelől: a kora huszonéves Tersánszky Kurtay Ernőnek, rajztanárjelölt barátjának árulta el először, hogy novellákkal próbálkozik. Az ifjú szerző inkognitóját megőrzendő, Kurtay vitte el a Nyugathoz az első közlésre szánt novellát, Osvátnak. „Osvát Ernő, az Isten nyugtassa, még egy hónap múlva is Kurtay Ernő barátomnak tartott engemet - áll a Hogyan lettem íróvá? lapjain. - Azaz Osvát azt hitte, hogy Kurtay Ernő az, aki álszégyenből rám hivatkozik, holott önmaga ír, és én nem is létezem.” Kardinális a névválasztás! Mind az írás átnyújtója - az „alteregó”, mind az írás elfogadója - az első mentor: Ernő (s a név még „rímel” is a Jenő névre). A személynév így létrehozza a doppelganger-sejtelmet. Megint visszamozdulunk oda, hogy nem csekély mértékben Tersánszkyt képzeljük a történetmondó bőrébe: az 1941-ben „ötvenes” írót az „ötvenes korú festő” helyébe. (Nem mellékes adalék, hogy a Nyugatban az első Tersánszky-elbeszélés, a Firona álnéven, T.JosiJenő jelzéssel látott napvilágot 1910. február 16-án.)

Az Ernő név akkor ugrik ki a szövegből, amikor külön sorban, aláírásként fordul elő: Ernó'( 162.), Ernőjük (177.). Tersánszky a már említett kedves megoldásával a leírás jelenében (1941) régi: a cselekmény jelenébe (kb. 1912) stilizált leveleket enged érvényesülni. E hosszú beszámolók tősgyökeresen nagybányaiak - és egy semmiképp sem nagybányai illetőségű ifjútól származnak. A kettősjáték folytatódik.

De az igazi „bombát” Tersánszky ekkorra már rég belevetette a textusba. Thorma János és a Ferenczy család kivételével általában csak futólag, névsorok-8