Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

ban említi a nagybányai mestereket és növendékeket (listái kisebb pontosításokra szorulnak, a Réti-monográfia új kiadásának függelékében fel nem lelhető neveket is tartalmaznak). Boromisza Tiborral kivételt tesz, egyszer-kétszer kicsit terjedelmesebben szól róla Pulya, azaz Ernő. Például: „Boromisza a Grünwald elhagyott műtermét foglalta el. Ezt a műtermet a város építtette. Innen mint valami főhadiszállásról kezdte meg elgondolásaiért való harcát. Tömöríteni akarta a nagybányai festőket, hogy közösen lépjenek föl érdekeikért. A sajtóban is, a helyiben és a pestiben is megpróbálta fölrázni e mellett a közvéleményt. Barátra és segítőtársra lelt egy bennszülött, Józsi Jenő nevű íróban, a Nyugat táborából, aki ebben a folyóiratban cikket írt az iskola vezetőinek hanyagsásáról” (65.). A valóhű önmegjelenítés innentől semmiképp sem engedi (nem engedné), hogy Ernőben Jenőt: Pulyában Tersánszkyt lássuk. Az író mellékes külső alakként - nem is szereplőként - megnevezi, belépteti magamagát, majdnem a Nyugatban legelőször használt névforma által. 1911-ben valóban írt két cikket is a folyóiratba e tárgyban. Boromisza Tibor munkássága később is lekötötte figyelmét. 1924 és 1930 között a Nyugat rendszeresen szemléző képzőművészeti kritikusaként tizenhat cikket írt, ebből az egyiket Boromiszáról. A félbolondban ez az elköteleződés azt is kijelöli, az oktató karéjban mi vonzotta és mi nem Pulya rokonszenvét.

A regény harminckét illusztrációjának egyike - az egyik legjobb - Boromisza Tibor 1907-es datálású és NB. (Nagybánya) jelzésű Bányászfej című képe (38.). A legtöbb ábrázolás általános, alig lokalizálható vagy értelmezhető jellegű (a regényre vonatkoztatva). Boromiszáé kivétel (s még Gálffy Loláé, Kántor Andoré, Pap Gézáé is). Míg e kép a festője, Tihanyi Lajosé (245.) a tárgya: a lerajzolt személy miatt különös érdekességű; ezen ugyanis maga Tersánszky látható. A „gótikusán” kubista, diszharmonikus rajzolat 1917-ből való. Híven tükrözi a katona Tersánszky megviseltségét. Festőbarátja tökéletesen portretizálta. Az izzó szemek mintha már a hadifogság és nyomorgás utáni, 1921-es öngyilkossági kísérletre merednének előre (Tersánszky a Dunába ugorva akart végezni magával. Egy propellerhajó kimentette. Saját emlékezete szerint nem hagyta, hogy segítsenek, önerejéből úszott partra: „Mentsed meg magad, ha ilyen bolond voltál! - gondoltam”). Itt - már a regény vége felé - a Tihanyi-rajz révén, áttételesen ismét megjelenik Tersánszky biográfia énje, bár a kevésbé járatos olvasó számára megint nem feltétlenül észlelhető ez, mivel a kép nincs címmel ellátva (és sem a megírás, sem a cselekmény idejét nem fedi).

Összefoglalva elmondható tehát, hogy A félbolond lapjain egy javakorabeli festő emlékezik arra, pályakezdőként mint kereste föl a nagybányai művésztelepet. Ottléte kezdetétől összefonódnak napjai a címszereplő napjaival. A két eltérő

9