Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

felszálló ízeket, s annyi költőnek, aki dicsőséget sosem látott, minden dicsőségét ő aratja le, székely Homérosz maga”. A helyreigazítással Németh mindjárt át is billenti a közhiedelmet - a legszebb esszényelven szólva, és önmaga felfelé minősítő elhatárolásával persze - a másik, ugyancsak makacsul élő, fentebb említett tévedésbe: hogy Tamási az írói hivatás tudatossága, a bemutatott, feldolgozott anyag szemléleti és nyelvi problematizálása nélkül, ösztönösen, s voltaképp a hagyomány, a még bőséges historikus, folklorikus tartalék lecsapolásával teremtette volna világát.

Tersánszky esetében éppen az élményesztétikai kategóriákat, az alakítatlanság cifra-szép bizonygatásait kívánta kontradikcionálni Kulcsár Szabó Ernő A literarizált eszköztelenség című tanulmánya (Személyiség és jelhasználat Tersánszky regényírásában alcímmel, 1988). A konferencián, ahol mindez először hangot kapott, szövetségest talált Dérczy Péter és Csányi Erzsébet előadásában is. Előbbi Az elbeszélő hagyomány átalakítása címmel szólt Tersánszky Józsi Jenő regényeinek néhány szerkezeti vonásáról, a problémaérzékelésre és a művészi aktivitásra helyezve a hangsúlyt. Utóbbinak is világos volt az alaptétele: „Az »egyszerű mesélés« egyáltalán nem egyszerű mivoltát Tersánszky A margarétás dal című kisregényének remek szöveganyagával szeretnénk példázni.”

A meseműfaj eleve dinamikus, alakító jellegét Honti János nevezetes könyvecskéje így nyomatékosítja; az első kiadás 1937-ből való: „... az ember tennivalója a világgal szemben az értelmezés, a megformázás: az, hogy emberi valósággá, emberi szellemben megformázottá tegye a világ valóságait. Az ember formázó munkája a világnak azon az aspektusán, amit a mesében látott meg, először is a válogatás : kiválasztása annak, hogy milyen valóságok azok a végtelen és korlátlan lehetőségek adta valóságok közt, amelyek elviselhetők az ember számára. Azokat a valóságokat kell kiemelni a világ mindent lehetségesnek mutató oldaláról, amik az emberre, a praktikus, technikai, természettudományos, logikai valóságokkal még meg nem ismerkedett emberre nem raknak túl súlyos terhet, akik nem elborzasztják, hanem megkönnyebbítik és fölemelik. Meg kell ezt a kiválogatást csinálni, mert ez azután a megformázást, az irodalmi formaadást szolgálja. [...] A mese az emberi élet epikumának más formát ad, más formát tud adni, mert egy olyan világ felismerése áll mögötte, ahol nincsenek határok, amiket át ne lehetne törni, nincs ellentét, ami átmenetbe ne oldódhatna föl, nincsen vég, amelyik jóvátehetetlen volna. Ezekből a lehetőségekből, ebből a laza szerkezetű, álomszerű világból választja ki a mese költője - aki benne él - azt, ami korrekciója az emberi életnek”.

Tersánszky főleg a modernizált állatmese keretei között végezte el ezt a kiválogatást és korrekciót. Tíz-tizenkét idevágó novellájának és kisregényének sorolá3