Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

Jól látható, hogy Bakánál a József Attila-sor tételmondat-funkciót kap, amelyet a költő indirekt módon, megcáfolandóként próbál - mintegy - igazolni, azaz - részben - palinódiaként működteti saját szonettjét, hiszen az oktávában - szinte cinikusan - „régi nótaként” ironizál az evangéliumi szentenciákon, amelyek eredetileg így hangzanak: „Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába. Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni” (Máté 19,23-24), illetve: „Boldogoka lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa” (Máté 5,3). Ehhez hasonlóan teszi kegyetlen irónia tárgyává az első tercinában a golgotái eseményeket, a keresztrefeszítést, hogy érzékeltethesse: mennyei és földi lét egyként hamis, egyként csalós, egyként reménytelen, az eligazodáshoz gaznak, de legalábbis sátáninak kell lenni7 s mindezt úgy alakítja Baka, hogy mintegy átpoetizálja a József Attila-i helyzetet, eltávolítja előbb magától, majd keretet adva a szentenciának, átviszi ezt egy zárt szimbólumrendszerbe, egy maga teremtette világba, amelyet megfoszt a jó-rossz, menny-föld kettősségének életcélt, erkölcsi megigazulást vagy hitet adó lehetőségétől.“ Baka - mint mindig - itt is lázad, azt sugallva, hogy a szavak alkotta szöveg az elnyomott s a dallam az uralkodó, megfogalmazza az utópiát: a szavak lázadását9 és (pyrrhusi) győzelmét, ez a kemény kijelentés azonban lemondással párosul még akkor is, ha szeretnénk is hinni, a szöveg mégis a valamire való szabadság emberi követelményét sugallva zárul.

Bertók László más formai módon is megidézte már a József Attila-hagyományt: ez a bizonyos jellegzetes szonettforma Bertók Tárgyak ideje című kötetében jelent meg először, mégpedig - mint korábban bizonyítottam - hagyomány és modernség kérdését mutatva. A bertóki szonettben a [Zöld napsütés hintáit...] című József Attila-vers ösztönös (ugyanis Bertók nem ismerte a József Attila-verset) újraformálását látjuk, amelyet József Attila kortársai és később a textológusok töredéknek tekintettek, pedig valójában egy 4-4-4-2 osztatú szonettről (teljes versről!) van szó, mint a hasonló Bertók-versek esetében. A szülés-születés kettős fájdalmát a magzat „nézőpontjából” keserű-groteszk módon megformáló József Attila-mű így hangzott: „Zöld napsütés hintáit a tenger lágy, habos vizén, / meztelenül, vígan, nagy messzi beúsztam biz én, / a fényes ég, a csipke víz pólyája testemen, / bölcsőben fekve ringtam ott, behunyva két szemem. // Én nem tudom, hogyan, mi volt. A locska őselem, / a víz kihűlt és nagy hideg zuhant rám hirtelen. / Szivemből rémület szökellt, mint bokorból a vad, / kiáltottam vón s keserű szájon vágott a hab. // A hátam mögött szüntelen valami ordított. / Iszonyúbb volt, mint óriási tarajos gyikok / csordája, az a tenger ott s én küzdöttem vele, / elfeled6