Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

tem, hogy mit sem ér az ember élete. // Úsztam vagy úsztam volna, ám úgy értem partot ott / hogy vert a hullám s végül egy hatalmas kidobott”.10 E találkozásban tehát immáron egy József Attila-hagyomány öntudatlan továbbélésének lehetünk tanúi, magam legalábbis erre hívtam fel a figyelmet Bertók Tárgyak ideje című kötetéről írt kritikámban", később pedig Modern hagyomány című könyvemnek a magyar szonett történetéről szóló fejezetében.12 József Attila és Bertók idemutató verstípusa közt az alapvető különbség az, hogy az utóbbi esetében nem kérdezne rá a textológus, vajon teljes versről vagy töredékről van-e szó, legfeljebb újdonságát jelezné, mint a versek elemzői is tették." A költő így nyilatkozott: „Sokan írtak és írnak hagyományos szonettet. A hetvenes évektől, Tandori óta különösen. Sokat devalválódott is, ma már mindenki írja, nem »költői vizsgadarab«. Ezért próbáltam valami mást. Egy szituációt, egy lelkiállapotot, egy döntést, egy csalódást szavakkal megjeleníteni, ehhez nekem éppen ennyi sor, éppen ez a forma jó. Mintha gerendákat raknék egymásra, csak mert ott vannak, s amikor az utolsó is a helyére kerül, akkor világosodik meg, nyer értelmet az egész.”14 Érdekességként említem, hogy 1993-ban két költő is „bertóki szonettel” köszönte meg a Kő a tollpihén című kötetet. Somlyó György így: „Csak a veszett fejsze nyele. / Csak a beomlott ház fala. /Csak a felének a fele. / Csak a kiszáradt tó hala. // Csak az, amivel nincs tele. / Csak az űzött hiány dala. / A hallali, a hallala. / Az ősz nyara, tavasz tele. // Csak a nagyjának apraja. / Csak a semminek hűlt helye. / Csak a hely izzó szelleme. / s ha ellene is, általa. // Hogyha nem is volt eleje, / itt a vége, fuss el vala.” (Hommage áB. L. / A la maniére de B. L.), Nagy Imre szerint a szerző finom iróniával utánozza a formát, a jellegzetes anaforákat és ellipsziseket, de a mögöttük rejlő hiányélményt is érzékelteti'6, Márton László szonettje a ráció és emóció, a számítás és a festés különös egysége, amely az imitációt értelmezéssé mélyíti: „A szonett kizárólag az: / aranyzár, mely rejt és kizár. / Szó-helyiérték mint vigasz: / Két-két sor áll (két-két sirály) // Rímpárba, így lesznek arasz, / Melyet a vers-tenyér kitár / És közrefog - az egy igaz / Lesz tizennégy húrú gitár. // Szavam nem gondolat-dugasz, / Nem köntörfalaz vagy kivár: / Iszom versedet, mint olasz- / Rizlinget, ha telt a pohár. // Nem is baj, hogy a tél sivár, / Ha kiköltetőa tavasz.” {Tizennégy sor Bertók Lászlónak).

Az eredetileg az Alföld pályázatára készült újabb „tipikus” Bertók-szonett, a Még kiderül, hogy te, hogy te meg én című (alcíme: Egy JózsefAttila-sorrá) a Deszkatavasz című kötetben lelte meg a helyét.17 A vers így hangzik:

Mintha autón vízzel teli kádat.

A tudománynál több a lelemény.

7