Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

érzékelteti: a mitikusat-metafizikait éppúgy, mint a történetit, avagy a múltból előrevetített jövőt; megmutatja a szituációk uralmát a személyiségen, de a lélek öntörvényűségének is tanúi vagyunk az emberi relációk ellenében. Mészöly ezt így rögzíti magának: „Mintha a történelmiség megszüntetését keresnénk: és ez nem a megtagadás gesztusa, hanem a mélyebb megértés kísérlete.” (Szeminárium a Dunán) Mindez az ábrázolásban szükségszerűen homálynak, titokzatosnak és kaotikusnak hat, és ekként jelenik meg a szereplők, valamint az olvasó tudatában is. A kisregény mottójának első mondata erre vonatkozik: „Örökös félhomályban élt.” Az Akutagava-idézet folytatásában pedig („Mintha egy törött pengéjű finom kardra támaszkodott volna.”) a hasonlat az ezzel a létérzékeléssel szembeni tehetetlenséget és kiszolgáltatottságot érzékelteti. Törött karddal, vagyis eleve töredékes ismereteinkkel nem tudunk a káoszban rendet vágni. Ez a létszemlélet az író szerint „a mindannyiunkban közös létfilozófiai sokk” eredménye. (A fogyó hold)

Vajon mi okozza ezt a létfilozófiai sokkot?

Mészöly egy helyütt „a megfontolt káosz Livingstone-jai”-nak nevezi a prózaírókat, akik a metafora szerint a lét misszionárius elhivatottságú felfedezését kísérlik meg. (Apille magánya) Az állítás első felében a jelző és a jelzett szó paradox viszonyban áll egymással. Vajon mitől lesz a kaotikus lét megfontolté Egy másik szövegből vett mondat talán segít értelmezni az összefüggést. „Nem menekülhetünk - írja Mészöly - ...az irányok, tájak és esetek templomi (az én kiemelésem: B.J.) sejtésétől, hogy kíméletlen szimpátiával és megfontoltsággal rögtönöznek bennünket.” (Vakügetés és megbocsátás) A megfontoltság tehát nem a káoszban benne élő ember sajátja, hanem egy rajta kívül eső, csak sejthető erő tulajdonsága, amely a létezésünket „rögtönzi”. Ezt az erőt a filozófia sokféleképpen körülírja, azonban Mészöly nem kapcsolódik közvetlenül egyik tételes irányzathoz sem. Azt azonban tudja, hogy „A lét tetemrehívása szükségképpen philosophia interrogatoriába torkollik.”. Majd így folytatja: „De ennek öncáfolat nélküli megvalósítására csak a gyermek és a művészet axiómákat nélkülöző gondolkodásmódja képes: nem igényli az állítást, hogy megértsen.” Ennek a „megértésnek” pedig egy, a Mészöly-írásokban többször visszatérő, paradoxon az eredménye: „Érvelhetünk, bizonyíthatunk, »teremthetünk« - akkor is csak a homály afény (az én kiemelésem: B.J.).” {A teremtés spirálján) Vagyis hiába küszködik a filozófia, a tudomány és a művészet a végső kérdéssel (Mészöly Babits nyomán esti kérdésnek nevezi), erre nincs válasz. „Még nem kelt fel a nap” - idézi ugyanitt, gondolatmenete lezárásaként, Elégia című poémája végéből a Vignytől vett mondást Mészöly, és bár nem teszi hozzá, de feltehetően azt gondolja: ami a lét megértését illeti, nem is fog so14