Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye
ügy kapcsolatának változásáról szóló kijelentés. Ebben a szövegösszefüggésben a hó nem a karácsonyi megtisztulás előhírnöke, hiszen nem „igazi” hóról van szó, csupán „meggyóntatott guanó” esik. Márpedig a guanón ez nem segít, az marad, ami volt: szar. Ahogy a megbocsátás sem teszi meg nem történtté a bűnt. A megtisztulás csak látszat, hamis ígéret. (A mondatról nem tudjuk eldönteni, hogy az elbeszélőé vagy az írnoké, ez azonban a lényegen nem változtat.) Tehát a szóban forgó kijelentés inkább arról az ambivalens közérzetről ad hírt, amely az írnokra a kisregény során végig jellemző. (Talán nem véletlen, hogy Darvasi László regényének végén, amelyet éppen Mészöly Miklósnak ajánlott, valóban szar hullik a szereplőkre. Számomra ez azonos a „meggyóntatott guanóval”, és más kontextusban ugyan, de hasonló funkciót valósít meg: az írónak a szövegben közvetlenül/közvetve megjelenített történelmi korszakkal kapcsolatos összetett felfogásának egyik elemét fejezi ki. A különbség pusztán abban áll, hogy a mészölyi stílus e tekintetben szemérmesebb. - A durvább szó nem is illene az ő művének nyelvébe.) A kisregény történetfilozófiai rétegéhez kapcsolódik a 7. fejezetben leírt betéttörténet is a „sírváros”-ról, a „pestismajális” és a „pestisböjt”, valamint a „Szörny”-készítés hagyományáról. A dupla álnéven megírt fiktív história az 1600- as évekbe nyúlik vissza, és a szerző a „Templomáradás” címet adta írásának. Ma már tudjuk, hogy a Megbocsátás után kezdte el Mészöly a Családáradás című, csak a kilencvenes évek közepén megjelent regényét. A címbeli feltűnő hasonlóság azt sugallja, hogy az első szöveg valamiképpen csírája kell legyen a későbbinek, amelyben Thomka szerint Mészöly „Sokat emlegetett vágya, a gazdag élettelevény... megvalósulása felé mozdul ki.” A rokonság inkább csak az atmoszférában figyelhető meg: a sokszínű és titokzatos élet/történelem burjánzó áradásában. A középkort idéző történetben a hagyománnyá rögzült közösségi rituálék archetípusait látjuk megelevenedni, amelyek a múlt megőrzésére, „rekonstrukciójára” szolgálnak. Sajátos kontrasztot képeznek azonban a szövegben a mitikus-archaikus elemek egy nagyon is mai jelenséggel, mint a „rekonstrukciós tanfolyamok”, amelyek itt egy különös, már-már abszurd, az abszolút teljességre törekvő történeti emlékezés részei. Ez az archaikus, de modellszerűen megrajzolt, tömeges-mitikus, mai szóval közösségi-hivatalos típusú hagyományőrzés ellentétben áll a kisregény szereplőinek egyéni, töredékes, homályos, bizonytalan emlékezésével. A Szörny a legősibb kultúrák kultuszaihoz vezeti vissza az olvasót, amelyekben mágikus-orgiasztikus rítusok során került az egyes ember misztikus kapcsolatba a léttel: „...a Szörny mindenkié volt, kiszámíthatatlan és mindig megújuló meglepetés, nyilvános rémület, látomás, közös gyónás, röhögés, exhibíció, elmélyült romlottság, pornográfia, szabadtéri mise.” A „Templomáradás” cím tehát az 12
