Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

utáni hangulat uralkodik: „Mária sem feledkezett meg az októberi évfordulóról, este fekete gyertyát gyújtott, (...) Egyébként is nehéz napja volt a mosodában, az egyik osztályon hasmenés söpört végig (két halott), a konyhafőnököt azonnal őrizetbe vették.” Eközben az olvasónak egyre erősödik a gyanúja, hogy Mária halott vőlegényének valahogyan köze van ehhez az októberi gyászhoz. Az imént említett kaszinóbeli párbeszéd Haynauról így fejeződik be: „És mit csináljon most a magyar? Várjon és törrjön! Jókai mondta. - Ame nesciri... - bólintott rá Csanaki Máté plébános. (Ő volt Mária gyóntatója.)” Az idézet egyszerre utal mindkét októberre és Máriára. Többször újraolvasva a könyvet, újabb és újabb szöveghelyek illenek bele abba vonulatba, amiből az ’56 utáni időszakra való utalások rendszere épül fel. A főszereplő bírósági írnok, mint azt az első oldalakon megtudjuk, „Közel negyven év peres iratai között válogathatott (a még régebbieket az alagsorban tárolták).” A kisregényt Mészöly 1983-ban írta, a „közel negyven év” visszafelé számolva 1945-ig tart. Az 1. epizód végén a templomba betérve az írnoknak „Különös gondolata támadt, amibe máj dnem gyűlölet vegyült. Kinek a részvétére számíthat, ami egyszer és mindenkorra észrevétlenül pusztult el, anélkül hogy valaha is kitűzték volna a perét tárgyalásra?” Az írnok a mű cselekménye során „hozzáragadt” egy felmentéssel végződött gyilkossági ügyhöz, a Porszki-aktához. Mindenki tudta, hogy Porszki Ábel a tettes, de nem lehetett rábizonyítani. Az írnok a maga elképzelt történetét a vélhetően aggkort megélő Porszkiról így fejezi be: „Az emberek tudatlanok, mindig sokkal több, amit nem tudnak, mint amit tudnak. És valamiképpen minden idill. Azzá lesz.” Nyilvánvalóan valamiféle hamis idillről van itt szó, olyanról például, mint amit a Kádár-rendszer teremtett meg a maga „gyilkosságai” után a maga cinikus-cinkos, összekacsintós stílusával. Nem véletlen, hogy „Az írnok mindig émelygést kapott ettől a történettől. És sosem tudta megállni, hogy ki ne köpj ön utána. Porszki! Hát nem,... nem...” A 15. fejezetben pedig ezt olvassuk: „Egy ideje nem gondolt már olyan utálkozva Porszkira; inkább hozzáragadt az »ügyhöz«, mint a szirupos légyfogóhoz.” A nevezett korszakhoz való társadalmi méretű viszonyulás szintén ezt az utat járta be. Az imént idézett mondat előtt közvetlenül arról olvashatunk, hogy leesett az első hó, amely „Úgy rakódott rá mindenre, mint a meggyóntatott guanó.” Balassa elemzésében ez a mondat a megbocsátás mindent átfogó gesztusába illeszkedik, amelynek során a létezésünket meghatározó káosz „renddé tisztul, miként a hó, amelyet a bírósági írnok a meggyóntatott guanóhoz hasonlít”. Ez az interpretáció mintegy csattanóként zárja az idézett írást, érzékeltetve, hogy ez az elemző koncepciójának egyik kulcsgondolata. Véleményem szerint egészen másról van szó. Ezt a kontextus is igazolja, amely szerint közvetlenül ezután áll az írnok és a Porszki-11