Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

ténetbeli nem egyidejűségek egyidejűsítése” (Thomka) tehát nem pusztán arra szolgál, hogy a narráció ezáltal „képes felkelteni hitelesen életszerű élmények determinált időnélküliségét” (Mészöly), azaz nemcsak a befogadó természetes időtapasztalatának mechanizmusát imitálja az író, hanem műve virtuális világában a felrúgott történeti kronológiával, az allúzióknak egy különös-rejtélyes téridőben megjelenített rendszerével a létnek és benne a históriának a megszokottól eltérő átélését kínálja olvasójának.

Az „áthallások” rendszerét a személyes lét szintjén, a képek és az álmok kapcsán, az írnok és családja kisregénybeli történetében fentebb már érintettem. Erre a létre, az írnok álombéli mondata szerint, a „nyomorúság szépsége” jellemző. A nyomorúság nem egzisztenciális természetű itt, hanem lelki: a magány, a hiány, a félelem, a titok, a szorongás, az idegenség, a bizonytalanság és a vágy az összetevői. „Szépsége” pedig az emberi tartásban rejlik, amely mindezt elfogadja és - megbocsátja. Kinek? Magának a létezésnek. A kisregény szereplőinek életét tehát egy nehezen definiálható, sok összetevő bonyolult kapcsolatából kialakuló közérzet határozza meg, amelynek részben ismert, a szövegben kimondott múltbeli tényeken alapuló, de még inkább rejtett okai vannak. A rejtett okokat az eddigieken túl a történelmi utalásokban vélem felfedezni.

A históriai allúzióra három példát találhatunk a kisregényben. Az egyik a már említett „nagy bélistázás”, amely a nagy történelmi fordulatok során a társadalom egy nagyobb csoportjával szemben elkövetett retorzió időtlen példája lehet. Egyébként pedig 1946-ban történt.

Történelmi párhuzamot legerősebben a 12. részben érzékelhetünk, amely hangsúlyos ponton, a mű tengelyében helyezkedik el. A nyitó mondat - „Október volt az a hónap, amikor emlékezni lehetett azokra, akik életüket adták a szabadságért.” - a történet alapidejében nyilvánvalóan 6-ára, az 1849-es szabadságharc mártírjaira való emlékezés dátumára vonatkozik. A második mondat azonban már nem illik a kisregény korának a hangulatába: „A szabadság gondolata beszivárgott a legbanálisabb réseken is.” Majd kicsit lejjebb ez olvasható: „A halál szép is lett és kitüntetés, s a legkülönbözőbb képzelgésekre kapatta az embereket, amiről azonban nem beszéltek nyíltan, csak sejtették, hogy más is foglalkoztatja őket, mint amit gondolnak róluk.” Úgy gondolom, a figyelmes olvasó számára ezek a mondatok már egyértelmű célzások egy későbbi tragikus eseményre: ’56 elbukására. A történeti áthallás jogosságát a folytatásban így erősíti meg bennünk az író: „El lehetett tévedni a történelmi szomorúságok között, mert egyik követte a másikat, s adta tovább a szomorúságot.” Ezek után már teljesen nyilvánvaló az ezt követő párbeszédben a Haynau - Kádár párhuzam. A 13. részben pedig szintén ’56

10