Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye
lan az áthaladás, éppenséggel a halál kockázatával jár. Paradox szituáció. A könyvből olvasott szöveg hídjára kötött ismeretlen én pedig a tanácstalanságról, a sehova sem tartozás szenvedéséről vall. A három eltérő kép három önmagában zárt emberi világot reprezentál, és e világok között a műben nincs kapcsolat. Ezt erősíti nyomatékosan, hogy az Anita által a könyvből olvasott mondat és az ő képével kapcsolatos álmáról szóló szöveg egymást követi ugyanazon a lapon, és Anita nem érzékeli a kettő közti kapcsolatot. Holott összeköti őket a híd motívuma, valamint az, hogy az egyes képeken belül különböző intenzitású a nyugtalanságnak tragikumba hajló atmoszférája. Mert Anita képének látszólagos békéje mögött is óriási feszültség húzódik meg. Egy alkalommal, amikor férjével fiuk, Gergely viselt dolgairól beszélgetnek, és szóba kerül, hogy mi igaz és mi nem, és hogy ki tudja az igazságot, felcsattanva válaszol férje vádjára fiával szemben: „Mert mi tudjuk, mikor mi igaz! - s eszébe jutott Farda kisasszony kutyája. Vagy mitől búcsúznak az ő állatai olyan megátalkodott szelídséggel? - Semmi se tiszta... motyogta, s rázkódva sírni kezdett:” Motivikus kapcsolatot más képek között is találunk. így például Mária kedvenc napozó testhelyzete azonos a búzatáblán megtalált halott lányéval. A keresztet formázó pozitúra, mondanunk sem kellene, a krisztusi szenvedés emblémája. Az újságban megjelent fotót Mária kitűzte a szobája falára (ezen Anita csodálkozott), és karácsony estéjén „Mária kérte, hogy néhány percig gondoljanak a búzaföldön meghalt lányra.” Nyilvánvalóan érzékelte a sorsszerű párhuzamot, amely talán a jövőbe is mutat. E két kép, hangulatában, az előzőekben elemzett három képhez kapcsolódik. A Hangos-puszta idilli szépsége; az írnok által talált régi fotográfián kirándulásra készülődő társaság békés csoportja, amelyen „cinkos testi érintkezés” figyelhető meg a gyermek írnok és édesanyja között (és hogy az idill itt is teljes legyen: az írnok még harangozásra is emlékszik) szintén egymás mellé tehető. Beleillik ebbe a hangulati sorba a Lipovszkyban függött, most éppen hiányzó, idétlen humorú, giccses „századvégi mélynyomat” is. Mindegyiktől különbözik viszont az a kép, amelyet (önmaga számára is váratlan és megmagyarázhatatlan) kutakodás közben Anita talált nővére szobájában: „Táj és néhány személy, csupán ennyit lehetett kivenni.” - Mária „titoktalan rejtélye” ezáltal csak felerősödik. (Vőlegényének „még a fényképét sem látták soha, a nevét sem tudták,”) Ugyanitt, néhány sorral lejjebb, így folytatódik a szöveg: „Mintha a családi albumot lapozgatta volna tovább: Iduska bukkant elő a mogyoróbokrok mögül”. Balassával ellentétben tehát, aki a képek között semmiféle összefüggő logikát nem tudott megállapítani, azt mondhatjuk, hogy egyrészt az elemzett képek mind 7
