Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

kisregényben: Anita tavasszal kezdi el festeni a képet, és közvetlenül karácsony előtt készül el vele. Közben küszködik a kifejezéssel a különleges technika miatt: „Meg az is gond, hogy üszőkkel hogyan érzékeltessek üszköt” Vagy: „A mozdulatot megtalálni.” Az alkotás folyamatába azonban valamilyen megnevezetlen félelem is vegyül. Az írnok és Anita párbeszéde a 4. fejezetben: - Nem félsz, hogy mire elkészülsz... - Nem gondolok rá.” Kicsit később: „Befejezed, és valami más is befejeződik. Ki tudja? - Ilyen ereje volna? Azt hiszem, túlbecsülöd. Egyszerűen szeretném kifejezni magam. - Kifejezni vagy befejezni?” Majd a történet vége felé: „Éjszaka befejeztem a képet. - Lehet, hogy ettől félünk...” A befejezéstől való félelem feltehetően azt jelzi, hogy a mű elkészülte után az alkotónak már nincs befolyása rá, ettől kezdve ki van szolgáltatva a befogadónak. Másfelől megmarad az örök kétség: azt és úgy sikerült-e kifejeznie, ahogy szerette volna. A „pilleszárny” ismét összezárult, nincs visszaút.

Van még egy alkotás-módszertani probléma ugyancsak ehhez a képhez kapcsolódóan, és ez a kisregény fő motívumához kötődik. Anita „technikája nem tűrt javítást, próbálkozást; olyan volt, mint a megbocsátás fordítottja.” A megbocsátás ebben az összefüggésben „a próbálkozás gesztusaival lassan kiteljesített érzés, tartás, a megszenvedett tartalom és forma.” - írja elemzésében Thomka Beáta.

De beszéljünk végre a képről, magáról! Anita „az ősz hangulatát szerette volna megörökíteni. Madarak búcsúztak rajta a föld négylábú állataitól, (...) Patak választotta őket el egymástól, de az egykori híd, mely a két partot összekötötte, már csak üszkös romjaiban volt látható.” A búcsúzás toposza mellett a híd 'is többletjelentést hordoz. Mielőtt értelmeznénk, tegyünk ide két újabb idézetet a műből. A már említett gyerekszobái képen, amelyről Gergely „cinikus” véleménnyel volt, „szakadékos patakmeder fölött őrangyal vezet át két kisgyereket egy keskeny pallón. Székében ketten is alig férnek el rajta, az őrangyal azonban - ahelyett, hogy maga előtt vigyázná őket - közöttük lépked, a két gyerek hajszálra a palló szélére szorul.” Anita pedig egy valaki által nyitva hagyott könyvben ezt olvassa: „két világ között görbült kérdőjel vagyok, két part között a szakadék fölött lebegő hídívre kötött nyomorék vagyok.” Ez utóbbi mondat a kamasz Gergely lelki világához illik leginkább, aki gyűlöli apját és szerelmes Máriába, anyja testvérébe. De éppúgy olvashatta a könyvet Mária is, akinek meghalt a vőlegénye, de még mindig őt szereti. Az első képen az üszkös híd megszüntette a kapcsolatot a két part, azaz két világ között. Ugyanakkor ezzel hamis idillt is teremtett: Anita később „Éjszaka azt álmodta, hogy befejezte a képet. A vadmacska megpróbált sunyi módon átugrani a patakon, hogy megbontsa a kép békéjét, de végül is nem sikerült neki.” A második képen, a keskeny pallón az „őrangyal” ésszerűtlen viselkedése miatt bizonyta6