Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

szálak még tovább vezetnek. Az imagináció által újabb kapcsolat létesül. Az írnok e gondolatmenet szerint feltehetően az írói önreflexió közvetítője („médiuma”). A további elemzés is ezt a feltevést igyekszik igazolni.

És ki a pille? Aki a „Névtelent” is és a történetet is elképzeli, de ő maga is csak egy „elképzelés”: a megnevezetlen elbeszélő, a teremtő ihlet kiáradása, amit másutt „a semmihez nem hasonlítható kegyelmi zavarnak” nevez Mészöly, amelynek során „Valami, ami nem volt és mégis lett; és bármennyire lett is, mindig volt is: az organikus Lehetőségben.”. (A teremtés spirálján) író (elbeszélő) - olvasó (befogadó) - főszereplő (szövegvilág) lehetséges, illetve vágyott találkozását modellezi számomra ez a rejtett utalás-háló. Thomka Beáta monográfiájában Mészöly prózájának poétikáját vizsgálva a narrátorról szólva ehhez hasonló megállapítást tesz, de csak két szerepkört érint, az íróét és az elbeszélőét: „Az elbeszélő én és a tapasztaló én, vagy a történetmondó és az átélő én közötti viszony sajátos differenciáltságban jelentkezik ebben a művészetben. Mintha kölcsönösen figyelemmel tartanák egymást ezek az éntudatok, s a közülük éppen megszólaló személy rejtélyesen utalna a másik jelenlétére,” Az írnok álombéli mondata azonban „nem tudott elhangzani” úgy, „hogy a többiek is hallják”. Megmaradt vágynak. Azt jelenti-e ez, hogy az imént felvázolt kontaktus az érintett felek között nem jöhet létre ? Nem ismerhetjük meg a szövegvilág titkait, ezáltal a mögötte álló „valóságot” és „igazságot” sem? Marad az egyszemélyes magányok univerzuma: a pilléé, a Névtelené, az írnoké és a többi szereplőé? Ezt a szkepszist látszik igazolni az esszéíró Mészölynek egy másik mondata a már idézett tanulmányából: „A művészet de facto elnyűhetetlen, annyira tehetetlen.” És eközben „mégis megtörténik a valóság”. Hogyan? Ez már a szorosan vett írói „mesterség” kérdése.

2. „Történet ez? Vagy kép is?”

„Korunkkal adekvát lehetőségeinket és eszközeinket kell kutatnunk-keresnünk, sosem függetlenül a valóságtól és az igazságtól. Ezeknek mellőzése más hatalmak luxusa; sosem a szellemé. Tanácstalan és érteden olvasóinknak is gondolniuk kellene erre.” - üzeni nekünk egy régebbi irodalmi tanácskozásról Mészöly Miklós. Ebből következően: „A művekben több a rejtély, a megoldatlanság, mint eddig. Több a leárnyékolt zug, a töredékesség és a töredék maga.” Mindez nem más, mint „a totalitás új kódrendszere, emblémája.” (Szeminárium a Dunán)

Ezt a töredékességetva\óúé)3. meg a kisregény mozaikos kompozíciója: huszonkét számozott epizód épül egymásra úgy, hogy mindegyik önmagában is jelentéshordozó egészet képez, ugyanakkor jól érzékelhető a visszatérő motívumok, öszszecsengések és utalások rendszere, amely mégiscsak összekapcsolja az egyes ré4