Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

tartja „normálisnak”, amit a többi diák tesz, hiszen a következőt mondja a fiáról mindezt elmesélő idősebb Ebeczkynek: „Furcsa. Erre már semmi szüksége.”

Az Aranysárkányban a tanár- és a diákiét éppen az érettségihez való viszony miatt kerül kibékíthetetlenül oppozicionális viszonyba. Az érettségi előtt állók sorsdöntőnek, egyszerinek és megismételhetetlennek érzik ezt az eseményt, a minden évben érettségiztető tanárok számára azonban az érettségi ugyanúgy ciklikusan visszatérő lesz, mint az évszakok. „Tanárok tűntek föl a vendéglő előtt, s bementek villásreggelizni. Nekik minden évben van érettségijük, semmi okuk, hogy ne mulassanak." (305.). Novák az időt is „örök körforgásként” éli meg mindaddig, míg tökéletesen azonosulni tud a tanárszereppel. A regény kezdetén még teljesen azonosnak érzi az emberi élet és a természet ritmusát;7 kifejezi ezt mulatságos kalapviselési szokása is. A szöveg alapján rekonstruálható, hogy Novák nyusztsapkát hord november elsejétől február végéig, nemezkalapot február végétől április végéig, szalmakalapot április végétől szeptember elejéig, és ismét nemezkalapot szeptember elsejétől október végéig. A tanáriét tehát szinte mitikusan ciklikusként tételeződik, s ezáltal elkülönül a diák-, illetve gyermekiéiből a felnőttség felé haladók életének linearitásától - így a tanárok a halálba tartó emberi életből látszanak kiszakadni. Ez a kiválás azonban természetesen csak illuzórikus lehet, s voltaképpen ez az illúzió teszi potenciálisan tragikussá a tanári sorsot.

A tanárságnak, s a tanárok életének „színjátékszerűsége”8 különösen hangsúlyos a regényben - az elbeszélő egyenesen a színészekhez hasonlítja a tanárokat:

„Nincs az a színész, az az ünnepelt hőstenor, kit oly élesen bírálnának a színházi kritikusok ezek a fáradt, kiábrándult emberek. Az ő kritikusainak, a diákoknak a szeme kegyetlen volt, agya friss, ösztöne szűzien ősi. Nemcsak az óra alatt játszott nekik, hanem azután is, hogy elment haza, ők pedig gondolatban szövögették azt, amit láttak, hallottak tőle. Ennek az előadásnak sohase szakadt vége.” (204-205.)

A tanári szerep a tanárok ember voltát fedheti el, különösen a diákok számára.9 A sárszegi diákok azt a „gyermekkori szemléletet” képviselik, amelyről Tinta c. írásának következő részletében beszél Kosztolányi: „Mióta elvesztettem gyermekkori szemléletemet, gyakran fáj, hogy többé nem látok típusokat vagy egyéneket. Valaha a katona a Katona volt, az orvos az Orvos, a postás a Postás. Ruhájuk teljesen szétválaszthatatlanul egybeolvadt a testükkel, az életükkel. Kardjuk, hőmérőjük, szárnyas kerekük ősi jelképként hatott rám.” Az elbeszélő feltehetően éppen ezzel a „gyermeki szemlélettel” azonosulva teszi a következő kijelentést Novákról:

„Nem is volt ő ember. Kevesebb volt és több, mint ember. Novák Antal dr. volt, a nyolcadik osztály főnöke, a mennyiségtan és természettan tanára, a fizikai szertár őre, az országos meteorológiai intézet zivatar-megfigyelője.” (206.)

8