Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

tátik - az Aranysárkány szövege azonban azt mutatja, hogy az érettségit is bevonhatjuk az átmeneti rítusok körébe, nem felejtkezve el arról, hogy az érettségi természetesen már csak a kisvárosi polgári, s nem a tradicionális paraszti közösségnek a keretein belül kaphat rituális szerepet.

A kisváros zártsága okozza azt is, hogy Sárszegen nem lehet elbújni, s a bukást sem lehet eltitkolni. Ez a „sárszegiség”, amely Novák öngyilkosságához is jelentősen hozzájárul („Vannak fővárosok, hol az ilyen gyötrődés érthetetlen volna.” [424.]), teszi különösen fájdalmassá, megrázóvá Vili számára a bukást.

Az Aranysárkányban a diákok nézőpontjából a tanulásnak is elsősorban rituális szerepe lesz: csak azért tartják fontosnak, mert a megszerzett tudás segítségével letehetik azt a vizsgát, amelyen keresztül a felnőtt, úri társadalomba vezet az út. Az iskolai tananyag teljesen elszakad az élettől, így a gimnáziumon kívül használhatatlanná válik. A nyolcadikosok közül leginkább Liszner Vili érzi ezt, aki többek között azért lesz rossz tanuló, mert csak a „valóságra” tud figyelni.

„Addig legalább a számtani példatárat lapozgatta, kelletlenül, mamlasz motozással.

Órákig el tudta ezt olvasni. Valaki öt méter posztót vásárolt... az apa nyolc évvel ezelőtt pont százszor idősebb volt, mint a fia, nyolc év múltán pedig négy év híján háromszor volt idősebb, mint a fia... egy gazdag emberkét bérest fogadott... Ezeken elábrándozott. Szórakoztatták a tények, az alakok a tárgyak, s eszébe se jutott, hogy a feladatokat meg lehet, meg kell oldani. Szőtte-szövögette lusta álmait. Vajon milyen színű az a posztó? És ki az a bizonyos apa meg a fiú? Szakálla van-e az öregnek, s a fia tud-e kerékpározni? Aztán hol lakhatott az a gazdag ember? Mihelyt azonban számolásra került a sor, elkedvetlenedett, s azzal ütötte el a dolgot, hogy posztóra semmi szüksége, az apa, fiú meg a gazdag ember mind unalmas, ostoba marha.” (235-236.)

„De agyában nem a ferde sík és merőleges képe jelent meg, melytől egész lényében idegenkedett, csak a hadonászó tanárt látta, mint paprikajancsit, az ujjait, arany jegygyűrűjét, meg a másikat, melyben karneolkő piroslott. Kevés érzéke volt az elvontságok iránt. Mindig csak a valóságot fogta föl, mely közvetlenül a szeme előtt mozgott.” (285.)

A diákoknak az iskolában tanultak mind feleslegessé válnak abban a pillanatban, ahogy letették az érettségit:

„Leghelyesebb felejteni. Felejteni mindent, amit magukba szedtek, először a számtant és görögöt, majd a fizikát és latint, felejteni minden rendhagyó igát, azt is, mikor született Kisfaludy Károly, és mikor halt meg Berzsenyi Dániel.” (316.)

Ebeczky Dezső furcsa, a többiekétől eltérő viselkedése is megerősíti azt, hogy a felejtést kell természetesnek látnunk: csak ez az „antidiák” akarja megőrizni magában az iskolában tanultakat, s ezért érettségi után is „bújja a könyveket”, „átveszi újra a tananyagot”, a „mennyiségtant és a természettant is”. (401.) Novák is azt

7