Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

tartott a kezében, amiből azt következtette, hogy nem akarja befejezni tanulmányait, többé nem tekinti magát diáknak.” (341.) Ez a bot így összetett szimbólummá válik a szövegben: az érettségizettek „lenge, szemtelen-hetyke nádbotjának” vagy „ezüstbotjának”, és Vili fekete, görcsös botjának éles ellentéte egyrészt a hivatalos, a közösség által szentesített, és a magányosan, deformált módon végbemenő felnőtté válás oppozícióját jelzi, másrészt pedig jellé válik nemcsak az olvasó, de Novák számára is: azt mutatja meg a tanárnak, hogy Vili érettségi nélkül is felnőttnek tartja magát. S nem ő lenne az első Sárszegen, aki a „társadalmi beavatás” hiánya ellenére is úrként kíván viselkedni: Próféta úgy is a sárszegi felnőttek közösségének tagja (adóhivatalnok) lett, hogy hetedikben végleg kimaradt a gimnáziumból. S természetesen ő is azzal jelzi „férfiasságát”, hogy sétapálcát visel és cigarettázik a piactéren, a város nyilvános életének egyik centrumában.

Az elmaradt, vagy más városban letett érettségi azonban sem a megbukottak, sem a környezetük szemében nem lesz egyenrangú a sárszegivel.6 Hiszen Próféta is, Czeke Bélus is örök bosszúvágyat érez az őket a sárszegi érettségi letételében megakadályozó Novák Antal iránt, pedig Próféta érettségi nélkül is „imponál” a diákoknak, Czeke meg egy magánintézetben végül mégis leérettségizett. Liszner a sehová nem tartozást éli át bukása miatt: nem diák már, nem is bajnok (botrányos utolsó felelése után elveszti a futóversenyt), de nem lett úr, felnőtt sem. Az itt valószínűleg Vili nézőpontjához közel álló elbeszélő így fogalmazza ezt meg: „Nem volt ő már bajnok. Diák se volt. Semmi se volt.” (321.) A felnőttség egyes szimbólumai hiába tűnnek föl Vili életében: a talán legfontosabb jelkép, az uram megszólítás (amivel a sárszegi felnőttek verbálisán is befogadnák) hiánya megkülönbözteti őt hajdani osztálytársaitól. Sőt, amikor Novák az érettségi után először találkozik Vilivel, szervusszal köszönti, holott „ötödikes kora óta önözte”: a tanár számára Liszner nem felnőtt lett, hanem még inkább gyermekké vált.

Liszner, Czeke és Próféta bosszújának, Novák elleni merényletének egyik oka éppen az, hogy a tanár megfosztotta őket a közös „beavatás” soha és sehol nem pótolható élményétől. Az érettséginek ez a hangsúlyozottan rituális funkciója a kisvárosi lét specifikus velejárójának tűnik, hiszen a beavatás csak egy többé-kevésbé zárt, a fővárosra már nem jellemző közösség keretein belül történhet meg. Mindez lehetőséget ad arra is, hogy Gennep elméletét továbbgondoljuk: míg a néprajztudós csak a tradicionális, paraszti közösségekre tartotta értelmezhetőnek az átmeneti rítus fogalmát, addig a Kosztolányi-mű elemzése alapján azt állíthatjuk, hogy a kisvárosi polgári társadalom ebben a vonatkozásban nem kevésbé látszik hagyományosnak. S megkell említenünk azt is, hogy Gennep munkájában az átmeneti rítus csak a születés-házasság-halál hármassága köré szerveződve vizsgál-6