Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Péter László: Juhász Gyula Trianon-élménye

94

Út Dunatát • 2001. december

Mely az örök életre kötelez,

A munkát és a küzdést hirdeti,

És elvisz a boldog föltámadásra.

Mondhatnánk: Juhász Gyula ismételte önmagát. Részben igen: Pozsony, Várad, Kolozsvár, Kassa, Segesvár, Arad az előbbi versben is a súlyos költői érvek közé tartozott. Most a Tisza helyett a Kárpátok és Verecke meg az Adria képviseli a természetet; a városok sora most a festészet emlékhelyével, Nagybányával és az Aranyjános életművét jelképező Nagyszalontával bővült. Kossuthra is van utalás híres, vitatott idézetével, a poklok kapuival, s az aradi tizenhármakról szólva itt is használja sajátos, Aranytól vett, de szavát, a temetőt jelentő őskertet. Bravúrosan oldja meg a kor irredenta jelszavának, a Trianonból szellemesen eredeztetett (tria non\három nem )Nem, nem, soha! költői átértelmezett beépítését versébe: nem szó szerint, hanem szabadon használja: nem lehet feledni, nem, soha... Hatszor így. Utána ismét hat ízben változatosan folytatja: ki feledné (kétszer); tudnád feledni; mernéd feledni; hírnád feledni; lehet feledni...

A vers Trianon évfordulóján, június 4-én jelent a költő lapjában, a polgári demokrata, ellenzéki Délmagyarországban. Nem véletlen tehát, hogy a demokrata és republikánus Petőfi példáját tűzi ki népe elé: Ha őt fogod követni... ő, magyar... Utalása az átkos, rossz csillagok alatt élő magyarokra, nemcsak Trianonra, hanem a Horthy-rendszerre is vonatkozik, s a munkát emlegető sorba rejtve szintén benne van a szegedi Munkásotthonban kultúrát terjesztő, a szocializmus és a munkásság iránt elkötelezett költő világnézete; azé a költőé, aki ugyanezekben az években A munka, az Emberi hitvallás, az Új vallomás, A szabad jövő lovagjai című és több más versében tett tanúságot arról, hogy a nemzeti és a társadalmi szolidaritás nem ellentét, hanem a legjobbak lelkében azonos közösségi cél.

Amikor 1990-ben számot adtam arról, miért és hogyan kényszerültünk még a kritikai kiadásból is kihagyni Juhász Gyula „irredenta” verseit, tanulságul ezt írtam: „Ma józan ésszel felelős magyar nem gondol a határok megváltoztatására, mert reménykedik a kisebbségi magyarság sorsának jobbrafordulásában, nemzeti jogainak érvényesülésében, a határoknak a térképekre szorulásában, »légiesítésében«. Ez azonban nem jelenti, hogy a történelmi Magyarország szomszéd országokhoz került városainak és magyarjainak szellemi örökségéről, közös örökségünkről, hallgatnunk kellene. Ezt ápolta, idézgette lírájában Juhász Gyula. Vállalhatjuk ma is, mi is.”

Bő évtizeddel később és gyakorlatiasan fölfogva a kérdést, még időszerűbbnek ítélem Juhász Gyula költészetének tanítását. A közoktatásban és a népműve