Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Szigeti Lajos Sándor: Az utolsó tánc: a legmélyebb vigasztalanság (tanulmány)

86

Úr Dunatát • 2001. december

összefügghet a költő hagyományértelmezésével is, hiszen a haláltánc a halál előtti bűnbánat, a múlandóság kifejezője is, amely utal a halálra való készülődésre vagy a hiábavaló küzdelemre is. A dance macabre ugyanis nem más, mint az utolsó tánc: a Halál csontváz képében éjfélkor kibúvik a temető egyik sírboltjából, táncolni kezd és elindul, hogy összegyűjtse áldozatait az élők közül. A halált jelképező sírgödör körül táncol valamennyi társadalmi réteg és életkor egy-egy képviselője, hogy azután beleugorjék a tátongó sötétségbe. A haláltánc rituális tánc is, amely a világmindenség örök ciklikusságát fejezi ki. Ez az elképzelés aló. század nagy pestisjárványai óta egész Európában elterjedt, abban az értelemben, ahogy azt Landovics István prédikációja 1689-ben megfogalmazta: e szerint a halál „személyválogatás nélkül egyaránt bánik a gazdaggal, mint a szegénnyel, az erőssel, mint az erőtlennel, az ifjúval, mint a vénnel, a bolonddal, mint a bölccsel”. Az ábrázolások a gyakori körtánc helyett körmenetet is mutathatnak; a halál legelőször a társadalmi hierarchia csúcsán levőket - a pápát, a császárt - ragadja el. Néha csontváz is lépdel a menetelők közt, mint például Holbein Haláltánc című fametszetsorozatán. Ezekből a képekből merítette a külső inspirációkat Claudel és Honegger A halottak tánca című műhöz, amely átlépi a klasszicizmus tudatosan vállalt korlátáit.

A haláltáncot a bűnbánat tisztítótüzének is tartják: a járványok bűnbánat és bűnbocsánat nélkül elhunyt áldozatai kénytelenek - vezeklésül - a halál furulyaszavára mozogni. A haláltánc-motívum a középkori misztériumokban és Akárkilegendákban is megjelenik: a földi értékek képviselőit - Szépség/Ifjúság, Gazdagság, Hatalom - tánc közben elragadják a temető halottai. Villon a Nagy Testamentum XXXIX. szakaszában a halál előtti egyformaságról szól a haláltáncok mindenkit felsoroló formájában, Szabó Lőrinc fordításában így: „Mert hát, légy bölcs, légy balga, pap, / Laikus, gazdag vagy szegény, / Fösvény, tékozló, kicsi, nagy, / Úr, paraszt, szép, rút, bűn s erény, / Bármily rangú földi szirén, / Csupa nyakék, dísz, kincs, sugár, / Hiába: e föld kerekén / Mindenkit elvisz a halál.” (Panasz a mindeneket lebíró halálról). Baudelaire, Haláltánc című versében a halált aszott, felcicomázott, öreg nőként ábrázolja, aki táncpartnert, áldozatot keres a világot jelentő táncteremben. Tóth Árpád fordításában így: „Büszke, mint aki él, elegáns termetére, / zsebkendő ékíti, kesztyű és nagy csokor; / ahogy jár, hanyagul, holmi bizarr ledérre, / sovány kokottra vall az únt, fanyar modor. // [...] A hűvös Szajnapart s a Gangesz égő tája / mindegy: a földi nyáj csak ugrál és liheg, / s hogy a plafon likán az Angyal Trombitája / mint setét puskacső ásít, nem látja meg. // Groteszk emberiség! A Halál is csodálja, / mily rángó tánc fölé süt min