Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Vasy Géza: Kormos István, a gyermekirodalom mestere
Tanulmány 75 Az 1957-es kötetben jelent meg A kortyondi király és A repülő kastély, a két legkésőbbi s egyaránt terjedelmes verses mese a folklór ihletésűek közül. Az iszákos király történetében Kormos eltér a megszokott strófa- és ritmusformálástól. A rapszodikus, olykor egészen rövid sorok mozgalmasabbá teszik a történetmondást: „A király / megint a kocsmába jár, / iszik, / iszik, / iszik, / de egyre csak kiabál: / - Héj, kocsmáros! / Bort elő! / Királyodnak inni kő!” E mű szemlélete, anyagkezelése olyan, mintha a János vitéz és helység kalapácsa mintázódna egymásra, s ez érdekes eredményt ad: a szatirikus, a szentimentális és a hősi egységét. A repülő kastély meglehetős hűséggel követi a népmesét, és bár ez korábban is előfordult Kormosnál, talán inkább az lehet a későbbi mellőzés oka, hogy a történetet Illyés is feldolgozta a korábbi, majd számos kiadást megért Hetvenhét magyar népmeseben. Az eredeti verses mesék - a Vackor-törtznztek kivételével - nélkülözik az emberszereplőket. Állatmesék. Mára már vitathatatlanul klasszikussá Vackor vált. A figura is, a három verses mese is. A Mese Vackorról, egy pisze kölyökmackóról (1956), a Vackor világot lát (1961) és a Vackor az első bében (1978) a trilógiák alighanem megkerülhetetlen szabálya szerint egyenetlen: a középső rész halványabbra sikeredett, de miként a 7o/z/z-trilógia, ez is elviseli ezt a terhet. Vackor a mackógyerek, a játék mackó és a mackós embergyerek tulajdonságait rétegzi egymásra, s az igazi gyerekek, a felnőttek, sőt a saját szülei is így bánnak vele. Mackó, aki emberiesül, játék mackó, aki életre kel, gyerek, aki mackót játszik. Szülei - Mackor és Mackómé - no meg egyik osztálytársának a piros játék mackója kivételével medve-szereplők nincsenek, és más állatok is csak a középső részben jutnak érdemleges szerephez. A mesében az a természetes, hogy Vackor tud beszélni, emberek közé kerül, és lényegében emberként viselkedik. Az a furcsa, hogy bizonyos medve-tulajdonságok nem jellemzőek rá. Kifejezetten nem szereti a mézet, inkább mindig vackort enne a fákról, és csak az óvodától búcsúzva, születésnapján végre hősiesen megkóstolva jön rá, hogy a méz finom. A második rész budapesti telelését az teszi lehetővé, hogy a medvebocs nem akar téli álmot aludni, s a szülei nagy nehezen engednek könyörgésének, és elengedik a fővárosba. Útitársai Bendegúz, a kordés szamár és Gerzson, a kecske. A harmadik részben nincs ilyen jellegű lényeges elem. E furcsaságok ugyanakkor jellemző gyermektulajdonságok: valamilyen jó étel utálata, majd hirtelen megszeretése, a délutáni alvás, kora esti lefekvés elkerülése nagy óvodásként. S folytatható a sor: a csavargás (Vackor ezért kerül óvodába), az iskolakerülés, az aggodalom, hogy „piszén pisze orral” nem lehet majd nagy mackó belőle, a szereplési vágy, majd a kudarc (jelentkezik mesét mondani, de csak kedves dalát tudja elkiáltani: „Brumma, brumma, / hóha, hó! / Fára mászni / vóna jó!”). Vackort, mint általában a gyerekeket, nem ezek a „hibák” jellemzik elsősorban, és
