Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Vasy Géza: Kormos István, a gyermekirodalom mestere

76

Úr Dunatát • 2001. december

ezek is a beilleszkedési - nevelődési folyamat természetes eseményei. Lényegében sikerrel veszi az akadályokat, megtanulja az óvodai rendet, és egy idő után már nem csupán alkalmazkodik ehhez, hanem természetesnek is tartja, hogy így kell élni. Ügyetlenségei, tanácstalansága, naiv kérdései a nevelődés során lekopnak, s bár szeretne ottmaradni az óvodában, kötelességtudóan válik iskolássá: Isten veled, ifjúságom! / sóhajtja, és elmorzsolja / szemében a könnyeket”.

A második rész világlátásának életideje nincs közelebbről meghatározva. Vackor már nem óvodás, de nem is lehet iskolás, hiszen akkor nem tölthetné az egész telet a fővárosban. Vackor itt visszamackósodik ebből a szempontból is, de a fontos állatszereplők miatt is. Talán emiatt a koncepciómódosulás miatt érezzük halványabbnak, kevésbé a másik kettőhöz illőnek ezt a részt. A harmadik könyv viszont közvetlenül folytatja - az óvodáskor összefoglalása után - Vackor élettörténetét. Az előzmények után magától értetődő, hogy az iskolát is megszereti.

A Vackor-mesék formájáról a szerző így vallott: „amit én gyerekköltészet címén műveltem az elmúlt húsz évben, az az Arany Lacinak című Petőfi-versből indult ki. Versben írom a meséimet, de gyerekverset alig írtam, és a legismertebb könyvem, a Vackor is az Arany Laci formajegyeit viseli”. Valóban így van: a verses népmese-átdolgozások kötött ritmusai, szabályosan strofikus szerkezete után a V&c^or-történetek - és az állatmesék - 2 és 8 szótag között hullámzó, kettő, olykor három ütemű sorokból állnak: „nem is medve, / csak egy apró, / lompos, / loncsos / és bozontos, / piszén pisze kölyökmackó.” Ez a hullámzás, a sok indulatszó, hangutánzó szó, mozgalmasabbá teszi a szöveget. Hasonló a funkciója a vendégszövegeknek. Ezek részben népdalok, részben pedig más Kormos-mesék, amelyek önállóan is megjelentek (Mese a csöpp arany halacskáról meg a póruljárt csukáról, Mörrenmorcogi Micó meséje, Vackor Csirió mókusáról mesél a gyerekeknek).

E mesék legfeltűnőbb poétikai sajátossága az ismétlés. Nemcsak szavak ismétlődnek, szókapcsolatok variálódnak, hanem hosszabb szövegrészek is. Ez főként az első részre jellemző, s az 1968-as javított szövegre fokozottabban. Az óvodások tízen voltak, amikor Vackor közéjük került. A mesében összesen tizenháromszor íródik le ez a névsor (kétszer szövegváltozatban), s ez tagolja és össze is kapcsolja a mese egészét és elemeit, ugyanakkor tíz személy már viszonylag könynyen megjegyezhető a „négy éven felülieknek” ajánlott műből. Érdekesség filológiai szempontból, hogy az első kiadáshoz képest a névsor jelentősen megváltozott, csak Domokos Matyi és Vas Pista maradt benne, s melléjük újabb, azonosítható személyek nevei kerültek. Domokos Matyi az, aki az óvodában megtanította Vackort játszani. Vas Pista már itt is készül a hivatására: Kééééérlek! / Ha nagy leszek, / költő leszek, / s csak azt zengem: / Jók a mézek!” A nagyszerű költő más