Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Vasy Géza: Kormos István, a gyermekirodalom mestere

74

Út Dunatát • 2001. december

késén módosult: a 10 10 11 10 szótagos ismétlődést a 10 10 11 10 10 10 szerkezet váltotta fel, amely sokkal szabályosabb, ugyanakkor a 11-es sorral, amely nem rímel, kissé megzökken. Változnak cselekményelemek is. Az égigérőfa a király kertjében nőtt, az új változat szerint a világ közepén egy szigeten. Előbb jöttek a kérő-királyfiak a fát megmászni, később már nem akadt vállalkozó. 1946-ban a kiskondás azt kéri a királytól, hogy a csonkaszarvú kormos bivaly bőréből csináltasson neki a fa megmászásához hét pár bocskort és hét erős gúnyát. A végleges szövegben maga a kismalac röpíti a szigetig a kiskondást, és mivel az nem visz számára eleségül makkot, ott kell egyedül megmásznia a fát, de ez az út a mesében nem lényeges elem. Korábban baltája segítségével jutott be a forgó palotába, majd a kismalac által adott arany szőrszál segít ebben. A sárkány vasárnap templomba ment, később a fekete bálványhoz.

A változásokat jól szemlélteti a kétféle befejezés:

Megitatta az ötlábú mént János, ölbe kapta a szép királyleányt, leugrattak az égig érőfáról, s megörvendeztették a vén királyt.

A mesebeli kiskondásnak adta az ősz király az országa felét, végül a legszebb földi boldogságot: a szivárványszép királylány kezét.

A későbbi változatban ez a befejező rész 7 szakasznyi. A hazatérés, az esküvő, a kismalac megjutalmazása után így zárul:

A világ végén túlnan valahol megvan még a királyi palota, hetvenhét tornya szikrázik a napban, sarkig tárva hetvenhét kapuja, ha termeivel az ember betelt, fő-fő látványnak ott van még a kert.

Mert a kertben - ha dér, ha fagy, ha tél, hó hulladozhat - nő a liliom, nem pergeti le levelét a rózsa, nem hervadozik egyetlen szirom, zöldéi a fű a téli utakon, és zeng a víz a márványkulakon.

Az égigérő fa átdolgozásában határozott rájátszások találhatók Aranyjános közlésmódjára, kurziválástechnikájára. Egy jellegzetes példa: „Ott lepi meg az álom, este már; / ültiben alszik el az ősz apa; / még álmába is átérzik a kínja, / akkor lesz bánat csak a bánata; / mert az az álom mondja meg neki, / hogy egyszem lányát hol keresheti.”