Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Valachi Anna: Pygmalionok (tanulmány)

54

Úr Dunatát • 2001. december

volnánk s valami gát tartott távol, ketten, valakik valahogyan egymásra utaltak és nem érintkezhetők” - elevenítette föl akkori érzéseit az író.

Csak másodjára sikerült a randevújuk; első alkalommal két órán keresztül hiába várt a későn érkezett költőre a bosszús Móricz. A bocsánatkérő telefon után új időpontot beszéltek meg, de az író ekkor már Kálmán Kata, a kor neves szocio-portréfotósának társaságában várta. A Tiborc-sorozatával nagy sikert aratott fotográfusnő ezen a - valószínűleg november eleji - délutánon hozta el megmutatni az író nemrég fölfedezett új modelljéről és múzsájáról - Móricz megrendelésére - készített felvételeit, melyek a lágymányosi prolilányt, Littkei Erzsébetet - Csibét - ábrázolták, természetes környezetében. (Móricz terve az volt, hogy a valóságos modellről készített fotókkal illusztrálja majd a Pesti Naplóban képes szociográfiaként megjelenő Csibe-novellákat, de időközben megváltoztatta elképzelését: nem akarta teljesen kiszolgáltatni ihletőjét és elbeszélései hősnőjét a pletykára éhes nyilvánosságnak.)

A Szép Szó költő-szerkesztője és a „nagy Móricz” találkozására visszaemlékező fotográfusnő naplóföljegyzései szerint hamar kiderült, hogy József Attila nem ismeri a Csibéről szóló elbeszéléseket. „Erre az öreg előveszi az egyiket, külön asztalhoz ülteti s elolvastatja vele. S azután megmutatja a képeket.”

Ekkortól számítható viszonyukban a döntő fordulat. A József Attilával mindaddig bizalmatlanul viselkedő író hirtelen rácsodálkozott arra a furcsa fiatalemberre, akiről addig úgy gondolta, hogy kozmikus távolság választja el, és titokzatos módon lelki rokonára ismert benne. A költő ugyanis Móricz tanúsága szerint „rémülettel nézett bele a képcsomagba” majd „zavar, habozás és sápadozás után szólalni kezdett.

— Kérlek, Zsiga bátyám, hát ez az én életem... Ez az én bajom, hogy ez az életem... én csibe vagyok: apátián, anyátlan árva, ebből a mélységből származom és e miatt nagyon nehéz is nekem ez az élet, hidd el...”

Kálmán Kata azt is följegyezte - egyelőre kiadatlan - naplójában, hogy „József Attila másnap elmondta neki az élettörténetét. Külön e célból találkoztak ott újra. Elmondta csibeszerű hányatott sorsát.”

„Akkor mi ketten éjfélig együtt maradtunkjózsef Attilával. Ö szegény bús élete különös hányattatásait mesélte [...]. De minden eseményének filozófiája oda torkollott: belőle nem lehet semmi, mert nem lehet elhitetni sem a világgal, sem önmagával, hogy ő még ebben az életben valamit elérhet” - emlékezett a szenvedélyesen lehangolt kitárulkozásra az író.

Mintha új pszichoterapeutára, s egyúttal tékozló fiának megbocsátó apára lelt volna Móriczban a súlyos lelki válságban vergődő költő, aki éppen ekkoriban forralt