Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Valachi Anna: Pygmalionok (tanulmány)

Tanulmány

53

és különlenyomatban Az Istenek halnak, az ember él címmel Babits Mihály ellen. Polgári körökben tehát éppúgy enfant terrible hírében állhatott, mint 1932 júniusa után - az Egyéniség és valóság című, elvtárspukkasztóan tudálékos tanulmánya megjelenését követően - a kommunista mozgalomban. Móricz nyilván nem kereste vele a találkozást - noha az IGE alakuló ülésén 1932. május 23-án készült csoportképen mindketten ott láthatók a családostól megjelenő írók, szerkesztők között, amint a költő a hátsó sorban egyedül, a Nyugat tekintélyes társszerkesztője pedig felesége és lányai társaságában hagy magáról fénylenyomatot az örökkévalóságnak. Ezek után, minden bizonnyal csak Vásárhelyen, Makai Ödön ebédlőasztalánál kerültek egymás közvetlen közelébe, s ilyenformán kényszerű társalgási helyzetbe.

Móricznak ekkor még fogalma sem lehetett vendéglátója és József Attila rokoni kapcsolatáról, de viszonyuk korábbi jellegére ösztönösen ráérzett, hiszen Makait - a bankárként nem túlságosan sikeres zsidó pénzembert - valóban a költő legelső „mecénásának” tekinthetjük: családi alapon. Igaz, a fiatalember ekkor már nem érezhette magát alárendelt, kiszolgáltatott helyzetben a sógoránál, mint diákkorában, de a régi attitűd mégiscsak nyomot hagyhatott az időközben egyenrangúvá vált családtagok egymás közti viselkedésében.

Mindenesetre meglepő, hogy Móricz 1938 elején írt emlékcikkében feltűnő ellenszenvvel emlegeti a magyar népművészeti tárgyakat lakásdíszként felhalmozó - akkor már egy éve halott - Makai Ödönt. Pedig annak idején nyilván hálás volt neki, amiért megtámadtatásakor nyilvánosan kiállt mellette, ám József Attila tragikus halála - és az időközben tudomására jutott családi körülmények - hatására valószínűleg átértékelte a vásárhelyi hívéről őrzött pozitív benyomásait. Talán így oldotta fel magában a költő iránt táplált egykori megbántottságát, lappangó ellenszenvét is.

Vásárhelyi találkozásukat követően Móricz - mint cikkében felidézte - idegenkedő zavarral gondolt a polgári környezetben megismert makói proletársarjra, akiről keveset tudott ahhoz, hogy pontos képet alkosson róla. Valószínűleg csak 1936 késő őszén értesült a költőtől - aki akkoriban Ignotus Pállal közösen már a Szép Szót szerkesztette -, milyen minőségben ebédeltek együtt két évvel azelőtt Makaiéknál. A tisztázó vallomásra az író akkori törzshelyén, a Hadik Kávéházban került sor.

Móricz azt írja a fent idézett emlékcikkben, hogy József Attila telefonon kért tőle találkozót, hogy fölkérje: tervezett szerzői estjén beszéljen majd vele a pódiumon. „Váratlan volt, hogy rám gondol s úgy tűnt fel, mintha régen nagyon közel