Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Lengyel Balázs: Költői játékok (emlékezés)

Emlékezés

45

Hát persze. Egyébként máskor is küldtünk ugratós levelet Ottlik Gézának. Például 1, még az Iskola a határon írása alatt, 1957 végén Szigligeten Ottlik elkezdett egy frissen kapott angol lexikont böngészni, napokig bújta, nem írt. Sok minden más mellett nagyon érdekelte, hogy az angolok mit és hogyan írnak az 1956- os forradalmunkról. Akkor Bölöni s.k. aláírású és Víghjózsefné kedvességéből lepecsételt alkotóházi levelet írtam Ottliknak: amíg nem folytatja az írást, és fölös dolgokkal foglalkozik, összes könyvét, lexikonját az alkotóház elkobozza tőle. Ottlik ettől dührohamot kapott - majd nevetésünkre rájött a turpisságunkra.

Más, kissé trágárabb tréfát is csináltam vele a Szigligeti helyi WC és a szobai mosdó tiltott használatáról - ami ugyan Ottlik részéről teljesen indokolatlan volt és felháborító -, csak Berda József használta a mosdót furcsa módon, még jelenlétünkben is, természetesnek tekintve. De a tréfálkozás közöttünk általános volt. És nemcsak Ottlikkal.

A legszomorúbb időben, 1951-ben vagy 52-ben az írószövetség kiküldött bennünket Tatabányára, hogy némi tapasztalatot szerezzünk a bányászok életéről. Hát az borzasztó volt. Valami sebes és tető nélküli, szabad liften, szinte zuhanva vittek le bennünket a mélybe, ahol aztán a félsötét bányászalagutak között jutottunk a valódi szénfejtéshez. Iszonyatos porfelhőben, aszfaltfúrószerű eszközök között. A bányászok leheletét feketés vászon fedte. Mi alig tudtunk lélegezni. Rémes volt. A bányászok helyzete persze még rémesebb. Szédelegve visszatérve, felvidámításul írtunk a falu korcsmájában egy levelet Pilinszkyjánosnak. Ágnes írta. Valami olyan volt benne: „Maga csinos fiú, és fekete, a szénre nézek és magára gondolok.” Jancsi akkoriban rendszeresen járt hozzánk, vártuk, hogy mit szól hozzá. Egyszerre csak azt mondta: „Kaptam egy érdekes levelet. Úgy látszik, ismerik már költészetemet. Jó érzés” - és mutatta a levelünket. Igazság az, hogy nem mertük megmondani neki, mi voltunk Tatabányán, és a levelet mi küldtük.

Ágnes ugyanis mindig is szeretett játszani. Most nem beszélek az úgynevezett Szent István játékról, amely már eléggé ismeretes, és főként Tímár György, Erdődy János, Kerényi Grácia, Szántó Piroska és Gergely Ágnes játszották Szigligeten az év januárjában (még olykor Vágó István is, „Legyen ön is milliomos”), hanem csupán azokat a verseket említem, amelyeket a legszebb időszakban a felszabadulás hitében játszották Ágnes és Vas István.

Kondoroson, Vas Pista második feleségénél, Marikánál jöttünk össze, méghozzá 1945 nyarán. Marika szülei parasztemberek voltak, ők az egyik tanyán laktak, mi Ágnessal egy másikban. Vas Pista éppen Shakespeare III. Richárd)kt fordította, este a napi munka után összeültünk játszani. Furcsa helyzet volt, én a mi