Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Nyerges András: Istvánka kabátja (regényrészlet)
40 Úl PUNATÁT • 2001. DECEMBER manunk a legfelső szinten van, ahová a lift már fel se megy, és sajnos, külön fürdőszoba sincs. Tudja, a fiam beteg, mondta anyám, a Fehérkeresztből doktor Győri ajánlotta, hogy maguknál minden remek lesz... Ez se hatott, a portás úgy tárta szét a karját, mintha azt mondaná, mi közöm hozzá. Azért van az egész, morogta anyám, amikor kiszálltunk a liftből, és úgy tett, mintha nem látná, hogy a boy tartja a markát, azért van, mert nem tellett hordárra, látták, hogy én cipekedek, azt hiszik, akkor velünk mindent lehet. Elsírtam magam, ő meg vigasztalni kezdett, pedig csak a fáradtságtól volt, ne félj, csillagom, ez a levegő jót fog tenni neked, semmi más nem számít! Mi ketten, te meg én, fütyülünk ezekre, nem igaz? Annyit mindenesetre megértettem, hogy itt másképp beszél, mint otthon, velem is majdnem olyan komolyan, mint apámmal, és ez tetszett. Az étteremben az folytatódott, ami az érkezésünkkel kezdődött: mások négyszemélyes asztalnál, társaságban ültek, nekünk a konyha bejárata mellett egy kétszemélyesre terítettek. A lengőajtó folyton ki-be csapódott, és anyám leplezni se tudta, hogy dühöng, tüntetőén összerándult minden alkalommal, de kívülem más észre se vette. Láttam, hogy forgolódik, nézelődik, mintaki ismerőst keres, de csupa idősebb ember volt itt, gyerek egy se, ebben a környezetben anyám is, aki huszonhárom éves volt, gyereknek látszott. Másnap is kettesben sétáltunk, kettesben ettünk, hiába néztük meg a ródlipályát, kiderült, hogy a penzió lakóinak nem jár ingyen, jegyet kell venni, a ródlit is pénzért kellene kölcsönözni, s még az se volna az igazi, mert a legtöbben a magukét használták. Akartunk venni képeslapot, hogy írjunk haza, anyám elszörnyedt az árán, s ugyanez volt a mozinál is. Éjszaka fura hangokat hallottam az ágya felől, nem mertem megkérdezni, mi a baja, de kitaláltam, hogy sír a paplana alatt. A harmadik napon hiába próbáltunk bejutni az ügyeletes orvoshoz, bár rendelési idő volt, a kopogásunkra sokáig senki se jött ki. Anyám magasba rántotta a csuklóját, de hát az órája is a zaciba került, le kellett mennünk a hallba, ott volt egy nagy óra a falon, negyed hatot mutatott. Most fölhívjuk aput, mondta anyám, és hallottam, hogy megint sírással küszködik, mégis ellenkeztem vele, de tudod, hogy ilyenkor még alszik! Apám délután négyig dolgozott az Emergé és Palma Kaucsuk Rt. Sas utcai irodájában, s amikor hazaért, aludt egy órát, majd fölvette a szmokingját, és ment zenélni a Párisién Grillbe, a Kolibri bárba, vagy az Emkébe, ahová épp a szerződése szólt. Sose tudtam igazán, most ő szabó-e vagy zenész, az meg, hogy mindkettő, nem fért a fejembe. Záróráig kellett játszania, de kikötötték, hogy kívánságra köteles tovább maradni, és rendszerint hajnalban került haza. Akkor megint aludt egy kicsit, aztán ment az Emergébe. Napi öt pengő járt ezért, egy feketekávé és a tányérpénz
