Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Nyerges András: Istvánka kabátja (regényrészlet)
38 Úr Dunatát • 2001. december kozmetika-manikűr volt és házakhoz járt fésülni, köztük a legelőkelőbb családokhoz. Akkoriban is itt vásárolt már, de még nem a maga részére, csak a kuncsaftjainak. Nekem igazán elárulhatná, Irénkém, kérte kitartóan az öreg segéd, mi a titka a krémjének? Glicerin, lanolin, sztearin, vágta rá nagyanyám. Na persze, de az arányok...? Legyen az az én titkom, felelte nagyanyám, rendeljenek belőle, szívesen szállítok! Ennyiben maradtak, s amikor már kiléptünk az utcára, meg nem állta, hogy nekem el ne mondja, az én krémem százszor jobb, mint amit a gyártól vesznek! Talán ezért maradtak hűségesek hozzá néhányan az egykori kuncsaftjai közül, noha a fésüléssel meg a többivel rég felhagyott. Volt egy magas, ideges, az én ízlésemnek túlságosan is szagos hölgy, aki alig látszott ki a sálak, csipkék és fátylak alól, s akit Ruppcsics grófnénak hívott, de mindig hozzátette, hogy csak né és nem nő, s az előbbi is öt percig, ha volt... A Ruppcsics nem szólt semmit, kezébe vette viszont és hosszan nézegette a vállfát, amiről nagyanyám a kabátomat levette. Szép vállfa volt, mintás anyaggal bevonva, és felirat is látszott rajta: Suvretta Haus St. Moritz. Mikor járt ott, Irénkém? Egy mozdony könnyebben pirult el, mint az én nagyanyám, de most hirtelenjében rákvörös lett. Ezt nem is értettem, sose láttam még zavarba jönni. Aztán kivágta magát, ezt is kaptuk, mondta, és csak Istvánka kabátjához használjuk. Azért mégse mindegy, hogy kitől kaptuk, hát nem? A Ruppcsics gúnyosan elhúzta a száját, és valami számomra is érzékelhető megvetéssel jelentette ki, na persze, a Rebekka jótékonykodott! Szüleimmel ritkán maradhattam együtt, mint ahogy ők is egymással, de mielőtt apám az esti munkájára elindult, volt pár perc, amikor bármit megbeszélhettünk: nagyanyám szendvicset készített odakint a konyhában. Apu, én valami Rebekkától kaptam a kabátomat? A kérdésem meghökkentette őket, apám a két térde közé állított és megkérdezte, honnét veszem ezt. Ettől én ijedtem meg. Semmi baj, kis bocsom, nyugtatott, vannak rossz emberek, akik azt a nénit, akitől kaptad, Rebekkának csúfolják. Tudod, még a lakásából is ki akarták dobni! És ő hol lakik? Szüleim összenéztek. A várban, de erről nem szabad beszélned senkinek, mert velünk is ez történhet... Anyám, mikor azt hitte, nem figyelek oda, fojtott hangon megkérdezte, csak nem lett nyilas a Ruppcsics? Apám vállat vont, a vén kától az is kitelik, de ne törődj vele. Én még teli voltam kérdésekkel: és mi volt a vállfával, és mi az a ká, és mi az, hogy nyilas, de bejött a nagyanyám, s ezt mind el kellett halasztanom. Pedig kíváncsi voltam, főleg a vállfa dolgára, hiszen csupa ilyenünk volt, csak a többin Tenerife, Milánó, Belgrád, Algír meg Gibraltár volt a felirat, és voltak ugyanilyen törülközőink és hamutartóink is.
