Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 4. szám - IN HONOREM BORBÉLY SÁNDOR - Aczél Géza: Ablaktabu (vers)
Vers 19 Aczél Géza ABLAKTABU az ősnövényzet vastag leveleiről lassan csöppekké gömbölyödött a pára s a halkan szétnyíló ágak között vészjóslóan villogtak tüzes tekintetek két tarkára kikent harcos lassított felvételben sompolygott közelebb színes bőrökkel díszített nyilaikat a fövenyen villogó tárgyra feszítve járásuk puha volt mint a gepárdé szemük sarkából adták a riadt jeleket az elliptikusra csiszolt ismeretlen kőtől néhány lépésnyire megálltak orrcimpájuk kitágult nyakizmuk feszült és beleszimatoltak a meleg levegőbe elbizonytalanodtak a kő nem mozdult csak törésvonalain villant a fény melynek sugarában foszforeszkálni kezdett néhány lusta fekete bogár a csönd már elviselhetetlen volt csak az őserdő felöl szitált a trópusi nedv az öregebb harcos hirtelen kifeszítette mellét egyik kezét az ég felé fúrta a másikban leengedett nyilával hatalmasakat körözve bődületeset ordított iszonyú ritmust váltott a táj százával csapódtak szét az emeletnyi lapuk s a füstölgő réseken számolatlan tódultak elő a megbokrosodott férfiak hosszú dárdáik fekete záporként kaszabolták össze a nehézkedő teret inas lábaik egymásra találó dallamára imbolygásba kezdett a folyópart' ügyesen taposva a fáradt homokot a kultikus ringás laza alakzatot vett az emberlánc elliptikussá vált mint a kő s kígyóként a víz felé tekergeti ucsacsu ucsacsu üvöltötte hirtelen csípőből közülük a legmagasabb ezek pedig révükén remegtetni kezdték zebrásan rikoltozó felsőtestüket a fák közül lassan megereszkedett emlőjű asszonyok lopakodtak elő lábaik közül megszeppenve pislogtak a fölbolydulás felé gyerekseregek valahonnan dobok kerültek nyikorgó kereplők jó hangú fák csattogtatása és állt a bizalmatlan ünnep mivel a kőhöz azért nem közeledett senki csak szemük sarkából követték s kedélyük rá-ráborult mint az alkony felfüstölögtek hát az első harci tüzek a máglyák kormosán énekeltek tele lett a folyópart ferde árnyakkal a víz apró csillagokat szikrázott talán a lendület is alábbhagyott már mikor mormogás futott át a tömegen a sorok áhítattal szétnyíltak mint húsos lótuszok nehéz szirmai s pompázatos tollai alól fenségesen rezzenetlenül közeledett a nagyfőnök nem tekintett semerre karikásán kifestett szemét bódultán a kőre szegezte varázsigéket mormolt mint ki sátánt űz s megsuhogtatta gazdag bőrdíszeit némaságba feledkeztek a trópusok mindenki döbbenten csodára várt
