Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 1. szám - Nagy Imre: Csevegésből szőtt idő

28

Út Dunatát • 2001 március

kárörvendő nevetés vagy a fölényes mosoly a cél, hanem a szívre való hatás, a néző érzelmi megérintése. Egyébként mind a francia, mind a német komédián belül a változatok és kereszteződések bőséges tárházával állunk szemben.16

A műfaji elemek keverése-keveredése mellett van azonban a Bessenyei-mű poetológiai karakterének egy másik domináns tényezője is. Ennek megvilágításához azonban előbb szemügyre kell vennünk azon dramaturgiai problémákat, illetve felvetéseket, amelyek a mű kritikai utóélete során szóba kerültek. A vígjátékból a küzdelmet, a bonyodalmat hiányoló Gyulai Pál - követőinek szemléletét is erősen befolyásoló - bírálatáról, ami a jellegzetesen 19. századi konfliktusfogalom visszavetítésén alapul, később, más összefüggésben ejtünk szót.17 Ami a konkrétabb dramaturgiai problémákat illeti, a szereplők viszonyaival kapcsolatosan többen is, és szempontjaik alapján nem is indokolatlanul, felvetették, hogy a mellékszereplők, kivált Pontyi, nincsenek kellőképpen bekapcsolva a szűkebben értett főcselekménybe (ez, mint láttuk, elválaszthatatlan kérdés a drámai középpont megkettőzésének jelenségétől), s ezen eseménysor felől nézve olyan dramaturgiai üresjáratok is érzékelhetők, mint például az a körülmény, hogy a mellékpárok egyikének (Angyélika - Lilisz) szerelme, annak alakulása lényegében ugyanolyan, mint a másikáé (Berenisz - Titzius). Többen kifejezetten talányosnak tekintették ez utóbbi tautológiát, nem értvén, miért volt szüksége Bessenyeinek három szerelmespárra, miért nem elégedett meg, mint a komédiaírók ilyen esetben rendszerint, kettővel.18 Ehhez fűződőén úgy véljük, hogy Bessenyeire a szereplők viszonyrendszerének ezen a pontján a heroikus regény epikus modellje hatott, vagyis mellőzte a szigorú poétikai megfontolásokat.19 Ebben az elbeszélő formában ugyanis a főszereplők szerelmi történetéhez általában két páros históriája csatlakozik. így például La Calprenede Cassandre-)&ban, amelyet Bessenyei mind eredeti formában, mind Báróczi Sándor 1774-ben megjelent fordításában ismerhetett (megjegyezzük: a műben Nagy Sándor nemes lelkű tisztjét Parméniónak hívják, de említik Cidarisz szkita fejedelem nevét is, s találkozhatunk a könyvben Tomiris és Ágis nevű szereplőkkel is), Orondates szkíta királyfi és Statira, azaz Kasszándra szerelmi bonyodalmait Lysimachus macedón herceg és Parisatis, valamint Artaxerxes és Berenice története egészíti ki. A regény végén mindhárom páros elnyeri megérdemelt boldogságát, azonkívül Orondates és Statira Scythia uralkodói lesznek, Artaxerxes pedig, Berenicével az oldalán a párthus birodalom alapítója lesz.20

Többen felvetették azt is, hogy Szidalisz figurája csupán tükörképe Párméniónak, miáltal újabb, dramaturgiai szempontból kifogásolható ismétlődés jön létre a műben. „Vígjátékunk hősnőjének lelke, természete, nézetei rokonok Parmé-