Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 3. szám - Erdélyi Z. János: "A magányos ősze"
Erdélyi Z. János • „A magányos ősze 69 tozat elvetésével, hanem annak megőrzésével. Ez a metódus - a megszokott gyakorlattól eltérően - kissé különös, de tudomásul vesszük, sőt: örömmel vesszük tudomásul, mert a módszer nem mindennapos. Találunk azonban ilyesmit is: A kórházban, Emberi nyomorúság, Emberi gyász. Ha e három versnek nem volna alcíme, első látásra aligha sejtenénk azonos eredetüket. Ám az első alcíme Emberi gyász (1. változat), a másodiké Emberi gyász (2. változat), a harmadik pedig önmagában a 3. változat. Ezekben a művekben a felépítés jellege, a mondanivaló hasonló, azonban számos helyen mutatkoznak teljes vagy részleges eltérések. Itt, noha a főcímek különbözőek, alcímük utal rá, hogy tudatosan keresendő bennük a közös. Találkozhatunk azonban ennél érdekesebb „formációval” is. Ha megnézzük, netán el is olvassuk a Szél, fehérlő hang..., (1. változat) című verset, látjuk, hogy két részből áll: egy 9 soros és egy 8 soros szakaszból. Ha van 1. változat, kell lennie másodiknak is, gondolhatnék. S valóban: ott van a kötetben az első mellett, de csak az első szakaszra zsugorodott méretben, vagyis 9 sorban. Tartalmilag is változott némiképp, de az első változat fő gondolatait, jellegzetességeit megtartva. Természetesen adódik a kérdés: mi lett a második, a 8 soros szakasszal ? Megvan az is, noha az eddigi logikától eltérően teljesen új címen, mint Táj (1. változat) lelhetünk rá a kötetnek egy egészen más helyén. És magától értetődően megtalálható a Táj 2. változata is az eredeti vers (Szél, fehérlő hang...) második szakaszának némileg módosított variációjaként. Be fogok mutatni egy még ezeknél is extrémebb példát, ha sikerül tisztáznunk ezen változatok mibenlétét és miértjét. Mi lehet a magyarázata a különböző változatoknak, azok megőrzésének? Netán variációs játék volt ez Trakl részéről vagy komolyan tudatos műhelymunka? Megkockáztatom, hogy sem egyik, sem másik. Ez a költészet a maga csodálatos valójában viszonylag kevés motívumból épül fel. Roppant szélsőséges fogalmazásban azt mondhatnám, ezek a motívumok építőkockaszerűen helyezkednek el egyik vagy másik versben, hol hangsúlyosabb, hol kevésbé hangsúlyos helyzetben. Ez a kijelentés azt a veszélyt hordozza magában, hogy a gyanútlan kívülálló kvázi-mechanikus ismétlődésekre gondolhat, pedig ilyesmiről szó sincs. Igaz ugyan, hogy a motívumok száma nem túl nagy, viszont variációik gazdagsága, sokrétűsége színesíti a verseket, nem pedig uniformizálja. Az egyre változó szövegkörnyezetben ezek a motívumok is folyvást más árnyalatot, más nyomatékot, más jelentőséget kapnak. Leggyakrabban visszatérő motívumok: árny/árnyék, csillag, ősz, homlok, lélek,
