Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 3. szám - Erdélyi Z. János: "A magányos ősze"

Erdélyi Z. János • „A magányos ősze'

67

érintő, sőt nyugtalanító jelenségekkel. Ennek ellenére megkockáztatom, hogy ezekkel ő vajmi keveset törődött. Önnön vízióinak világában élhetett (noha természetesen a kívülállók számára mindig kérdés, mennyire dominánsak ezek a belső hatások egy ilyen ember közérzetére, lelki világára nézve), s amikor először került szembe válságos helyzetben a külvilággal (ez a grodeki csata után történt, amikor felcserként egymagának kellett majd két tucat súlyos sebesültről gondoskodnia), elméje a realitások hatalmas súlyát képtelen volt elviselni és öngyilkosságot akart elkövetni. Társai vették el tőle a pisztolyt, nehogy agyonlője magát. így került a krakkói katonai kórház pszichiátriai osztályára elmeállapotának megfigyelése céljából. Ez 1914 októberének elejére esett. Alig egy hónap múlva, november 3- án este 9 órakor kokain-túladagolás következtében meghalt. Mind a mai napig nem sikerült eldönteni, vajon ez is öngyilkossági kísérlet volt-e, avagy valóban véletlen túladagolás okozta halálát. Kereken 26 évet és 8 hónapot élt. Az Innsbruck melletti Mühlau templomkertjében talált végső nyugodalmat.

Húga, Gretl 1917. november 21-én, majdnem pontosan három évvel bátyja halála után, berlini lakásán agyonlőtte magát.

Életrajzából ennyit feltétlenül tudnunk kell, hogy megérthessük költészetét, amelyet - mint arról már volt szó - alapvetően az imént felsorolt tényezők határoztak meg. Úgyszintén ezek adnak magyarázatot a teljes életművön mintegy sötét lepelként szétterülő nyomasztó hangulatra is. Elkezdjük olvasni valamelyik verset: kedves, sokszor idilli, vidám képpel kezdődik, hogy aztán egy hirtelen, váratlan fordulattal elénk táruljon a romlás, a pusztulás, megjelenjék a Gonosz; avagy egy haláltáncszerű kép ad az addigiaknak egészen más értelmet.

Olyan költeményt csak elvétve találunk, amelynek hangulata derűt, nyugalmat, békességet áraszt.

Általánosságban talán mondható: Trakl „az enyészet költője”. Ez a megfogalmazás eléggé köztes, ugyanis a Trakl-i paletta az elmúlástól az enyészeten, a pusztuláson át egészen a romlásig, a Gonosz rombolásáig a teljes érzelmi-hangulati színképet tartalmazza. Az viszont elvitathatatlan, hogy az enyészet különböző formáit, változatait, árnyalatait olyan színesen, oly láttató „szó-festéssel” jeleníti elénk, ami a versek befogadójában először esztétikai szépség-élményt kelt, és csak ezek után jut el tudatilag a nem ritkán szörnyű, rémisztő jelentésig. Georg Trakl - előbbi meghatározásunkat némileg pontosítva - a „gyönyörűenyészet költője”. Életműve java részének lefordítása után bízvást állíthatom: a két kezemen meg tudtam számlálni minap, mely verseiben nem jelenik meg (ha csak jelzésszerűen is)