Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 3. szám - Lator László: Lehet-e verset fordítani?
Lator László • Lehet-e verset fordítani? 15 noky László bármelyik fordítását az eredetijével.) Milyen akadályokat kell legyőznünk? Fordítás közben egyszerre kell figyelnünk a vers valamennyi építőanyagára: a tartalmi - gondolati, érzelmi, hangulati - a nyelvi - stiláris, szerkezeti-grammatikai - a képi és a szorosan vett formai elemekre. A tartalmi megformálás maga sem puszta fordítás. Formai kérdés az is. A versben a tartalomnak is alakja, szerkezete van. Idézzük csak emlékezetünkbe: a világirodalom nagy versei többnyire roppant lapos érzelmi-gondolati közhelyeket közölnek. De a legvacakabb közhelyet is lehet úgy megépíteni, úgy helyezni el a vers egészébe, hogy elveszti közhelyszerűségét. Egy rendhagyó szórend, hangsúlyeltolódás megváltoztathatja a tartalom formáját, magát a tartalmat is. Ki ne tapasztalta volna, hogy egy szó váratlan kidobása megszokott helyéről mennyire kivilágítja jelentését? Hirtelenjében egy Ady-sor jut eszembe: Vak ügetését hallani hajdani eltévedt lovasnak. A sor ereje többek közt onnan van, hogy Ady fordított birtokviszonyt használ. A magyar olvasó pillanatnyi bizonytalansága (először csak a birtokról a vak ügetésről tud, gazdátlan, kísértetiesen elszabadult cselekvésről) teremti meg a figyelem szokatlan feszültségét. Ha ezt a mondatot a magyar mondat rendjét követve bármelyik indoeurópai nyelvre lefordítják, egyszerre természetessé (mert ott ez a természetes birtokos szerkezet) és erőtlenebbé válik. A versfordítónak hát az a dolga, hogy az efféle nyelvtani-szintaktikai sokkhatást (ki-ki a maga nyelvének szellemében) valamilyen fogással megcsinálja. De nehogy azt higgye bárki is, hogy a versfordításban a bonyolult mondatépítményekkel a legnehezebb megbirkózni. Minél egyszerűbb a szöveg, annál bajosabb híven közvetíteni. Már persze formahű fordításban. Mondjuk, az oroszok, a németek, a magyarok, akik a maguk módján az eredeti vers formáját is meg akarják őrizni, ugyancsak beleizzadhatnak egy-egy egyszerű dalocska átültetésébe. Mert minél egyszerűbb a vers, annál kisebb a fordító mozgástere. Apollinaire vagy Trakl sokszólamú mondatait sokkalta könynyebb megformálni, mint egy kis Heine-dalt vagy Apollinaire Búcsúját. Mert egy nagy mondat szavait, darabjait ide-oda tologathatjuk, szinonimákat hívhatunk segítségül, de azt, hogy Du bist wie eine Blume, a forma kényszerében, csak, vagy szinte csak egyféleképpen fordíthatjuk. (Mint egy virág, olyan vagy) Apollinaire ötsoros remekét így kezdi: J’ai cueilli ce brin de hruy'ere. A hangaszál nem lehet százszorszép, a letéptem csakis letéptem, ráadásul a hangaszálnak csak a sor végén lehet a helye, s mikor a fordító leírja az egyetlen lehető magyar változatot (Letéptem ezt a hangaszálat), számolni kénytelen vele, hogy rímelnie kell rá, erőlködés nélkül, elegánsan, merthogy a dalban nem lehet másképp. (A kis verset ketten is lefordították, Vas István és Jékely Zoltán, s mindketten, egymástól függetlenül, a,
