Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - A pille magánya
A PILLE MAGÁNYA 43 Miután e fénytócsa eredete föl lett derítve, majd számtalan elszáradt rózsaszirom is szórakozottan szét lett morzsolva, hogy az összkép harmóniáját ne rontsák; miután gondos vizsgálat alá lett vetve, hogy az esővízgyűjtő kőedényben a vízipók hány cikcakkal szeli át a tengert egyik sziklaparttól a másikig, s vajon milyen manőverezéssel akkor, ha egy kavics-meteor zuhan a tengerbe; és még más elodázhatatlan tennivalók hosszú sora - a mester végül mindezek után botozott csak vissza a verandára és a legtökéletesebb ürességgel bámult vissza a kertre. Csodálatos ünnep! Szünnap! Lelki szegények vakációja! Üresség! Áldassék! S minthogy nem az a típus (erről volt szó), akinek gondja volna, hogy bármit is szavakban fogalmazzon meg, csak azt érzi határozottan, hogy semmi köze a szabadsághoz, ami mindig annyit tesz, hogy csak valamihez képest, valamit csorbítva lehet köze hozzá. És most ez nincs - nincs képest. Aki majd a pontos szavakat is megtalálja ehhez - az igazi szabadság csakis az első ok és semmi egyéb - még csak hét esztendős, az amszterdami Éc chájjim tanintézet látogatója, és a költői szépségű Aggáda részleteivel ismerkedik; s még senki nem sejti róla, hogy ő lesz az a legszelídebb üvegcsiszoló Amszterdamban, akit elfelejtenek szentté avatni. Csiszolás közben juthat eszünkbe, hogy a pille is immanens, nem tranziens. De ezen a napon egyetlen ecsetvonás sem került a vászonra. Fontos körülmény ez, s úgy látszik, hasonlít ahhoz a legmagasabbrendű kényelmességhez és türelemhez, ami a természet sajátja. Hódarát hozott a nap, mikor a kép elkészült decemberig váratott magára. Tulajdonképpen elbámulhatunk, hogy nem igényelt többet 19x25 cm-nél. Váratlan részletekkel gazdagodott a dombtető látványa. Végülis teraszosan megtört, bensőséges domborzatot tár elénk, ahol feltehetően az idill tesz kísérletet, hogy egy elmondhatatlan múltnak megbocsásson. Félkaréjos ívben meredek sziklaoldal támasztja a magasba, melyből heroikusán ágazik ki két virágba borult csenevész fa, mint a hősök túlélő toliforgója. A terep egy része megművelt, gondozott, elválasztja a szorgosság világát az öntudatlan tenyészettől. Nem hiányzik a lombsűrűvel takart odú sejtetett bejárata sem, ahol mindig előfordul a csontváz, az ürülék. Legfeltűnőbb változás a személyek gazdagodása. A háttérben magasodó tömzsi és erődszerű várkastély felől kétágú ösvény közeledik felénk, majd egy ágba torkollik össze. Itt lépked lefelé egy másik (?) Hannelore két vizeskannával. Lelkesült egyszerűséget árul el a tartása. A pásztor a birkáival védett oldal-mélyedésben hever, nincs igeideje. Hihetjük, hogy Hannelore a homályba húzódó ház felé fog letérni (melynek szinte nincsen ablaka), de ez sem olyasmi, ami teljes bizonyossággal el
