Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - A pille magánya

A PILLE MAGÁNYA

35

dául). Móric herceg hatvannyolc éves korában agglegényként halt meg, az uralkodásban öccse, Frigyes Henrik követte. Mindketten az arany és barna színt szerették. Művüket hamarosan a nagy munkaerejű Vitt János raadpensionárius koronázta meg, majd széles látókörével sikerrel aláásta. Látnokként a tengerben bízott, a hajók hatalmában, mint Anglia. A merész versengésre először csak dicső vereségekkel fizetett rá (Cromwell tett rá pecsétet). Később, mikor a pompában dúskáló kaján XIV. Lajos orvul megtámadta, már nemcsak a háborúk kemény eleganciája mocskolódott be, hanem a kétségbeesett védekezés mesterművét is megérlelte. Ugyanis Vitt hiába lépett (okos előrelátással) védszövetségre Angliával, a korrekt ellenféllel; a francia király - még okosabban - lefizette az angol királyt, újra megtámadta a raadpensionariust és kegyetlen bosszút állt az illetéktelen nagyravágyásért. A szorgalmas csatorna- és zsilipépítő hollandusok ekkor víz alá temetkeztek, országuk nagy részébe beszöktették a tengert.

Csak mikor a tenger nem válogatott az áldozatok között, a nép megrémült a saját hősiességétől s úgy döntött, hogy árulás történt. Vitt Jánost és öccsét szó szerint darabokra tépték Hágában.

Történet ez? Vagy kép is?

A városka, mely nincs már, mindenképpen eleme, alkatrésze annak a 19x25 cm-es „Ol auf Leinwand”-nak, mely a századok rendjét tekintve az 1980-as években egy baseli Privatsammlung miniatűr darabja. Most ott szerény állócsillag.

Népvándorlás, történet-vándorlás, képvándorlás - lehetne szójáték is. De végülis mi folyik itt? És folyik-e egyáltalán vagy csak himbálódzva pulzál, mint a kikötött ladik? (Csikli- ahogy mifelénk mondják.) Van egy szép francia képes kifejezés,^ vau auxpieux - megyek a cölöpökhöz, ahová a bárkát kikötik: azaz, megyek aludni. Aludni miből hová? Hol történek? Esti kérdések ezek is. Mondják, hogy Platón barlangjának falán feltehetően nem a múlandó részletek divatbemutatója zajlik, sokkal inkább az egész arc fel-felbukkanása, az Égi Diva leplezetlen vonulása - a mai és mindenkori részletek hiánytalan találkozójaként. Ó, nem pusztul el semmi. Nem lenni, illetve nem lenni többé, ez a kemény dió. Vagy a pille hatalmas misztifikációja ez is? Minden lehetséges? Jószerivel akkor sem tévedünk, ha tévedünk? Mindig van újabb emelet, ahonnét más a kilátás? Mindenesetre nem kell nagy képzelőerő hozzá, hogy a tengert mindenütt lássuk. Kell legyen egy arc, mely megfelel a világ minden nevének - írja Éluard. Az őszinte poéták ilyen falovat tolnak maguk előtt, hogy belopják magukat az igazság városába. De vajon mi vitte