Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - A pille magánya
34 Út Dunatát • 2001 június Tehát késő délután az 1500-as évek végén, nyárutó - hogy azért mégis a tényéknél maradjunk, bármennyire szívesen jár is az észkerék. A szóbanforgó városka nincs már, fölitta a mocsár, a tenger ügynöke. Pedáns városka volt, nagy és ismeretlen múlttal s nem maradt ki egyetlen eseményből sem, mely ennek az örökös koncként kezelt földnek osztályrészéül jutott. Különös sérthetetlensége volt, a körön belül maradt kívül. Másutt tűzvész, itt a vörös lobogás fantomjai a falakon. A vérfagyasztó reccsenések és nyiszorgások átverődtek a csatornák és legelőparcellák szorgalmas geometriáján és belekövültek a filozofikusan állongó tehenek szemébe. Osztályrész ez is. Merész Károly és örököseinek a jogara alatt megélt szép napokat, amikor virágozni lehetett, bár azért ezzel sem élt vissza. Csupán jelenvaló része volt a mesebelien kicsi provinciák - a brabanti hercegség, a flandriai, gelderni, hollandiai és zeelandi grófság, az utrechti apátság - gyanútlan örökkévalóságának. Az ilyen örökkévalóságnak az a sajátossága, hogy - akárcsak egy történelmi hajnaltól a rácsukódó napnyugtáig - hibátlan véglegessé tud lenni. Az ilyesmi viszont a gondolatot is megszüli - „valamilyen spanyol” mindig akad hozzá -, hogy a kis provinciák még jobban festenének, ha egy hatalmas, minden ízében egységes állammá zárulnának össze. (Mint a pilleszárny? - kérdezhetnénk alattomosan.) Majd ezúttal is az Istenről volt szó. II. Fülöp tűzzel-vassal áldozott a katolicizmusnak, a nép a protestantizmusnak. Az egyik az inkvizíciót készítette elő, a másik templomokban rombolt és fosztogatott. Ekkor jelent meg a színen a spanyol Álba herceg, a termetre nagy, a magatartásában büszke, a sötét és visszataszító tekintetű, érdes hangú, akit nemcsak a kegyetlenség és színlelés, szószegés és pénzvágy jellemzett, hanem a bigottság is. Bátorságát azonban nem lehetett kétségbevonni, a királynak is visszafelelt, ő maga nem bírt meghódolni. Saját bevallása szerint néhány hónap alatt tizennyolcezer embert küldött vérpadra. Szerette a kék színt. Hetvennégy évet élt. Műve azonban nem bizonyult tartósnak, a hasonlóképpen bátor hollandus vízigeusek (koldusok) szétrombolták. Hét provincia protestáns maradt, majd egy részük Isten ürügyén a fejedelmükként tisztelt Móric orániai herceggel hasonlóit meg - a gomaristák (türelmetlenek) az arminiánusokkal (szabadabban gondolkodók). Móric a gomaristák pártját fogta, az ellenzék egyik vezérét halálra, a másikat élethossziglani fogságra ítélte. Máskülönben az ország jólétnek örvendett, ipar, kereskedelem, hajózás, halászat úgy virágoztak, mint soha azelőtt. S mivel Isten ügyében is megvolt már a győztes, nem volt tovább akadálya a nagylelkű és emelkedett türelemnek. Az ország becsült menedékhellyé válhatott Európában, a művészet, tudomány és különösen a festészet otthonává. Az amszterdami könyvkiadás nagy fontosságra emelkedett (Elzevir kiadásai, pél
