Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - A pille magánya
32 Úí Dunatái • 2001 június valóság. Szilárd pont besűrülése a semmiben. S ez már szárazföld, kinő az első fű. És tükörként hat. A fűben megpillantja magát a szem, a szemben a fű. Kezdődik a játék, a pokol, a mesterség, a mise. Akár a kulcs is napvilágra kerülhetne most a sutból. Ám csak úgy és akkor, ha a pille is megmozdítja szárnyát. Nos, eddig léphetünk előre a sötétben. A többi már... Ez a pille-hasonlat a bécsi manierizmus-kiállításon ötlött eszembe. Nem-várt ajándék onnét, ahol a bűvész maszk-parádé erény, sőt éltető tobzódás. Viszont annál meggyőzőbb, ha váratlanul maga a tobzódás lepleződik le, „maszk nélkül” marad. Pontosabban: ha egyik maszk úgy tűnik át a másikba, mintha ezúttal nem fednének, hanem fölfednének. Míg két ing között csupasz a melled - írja Valéry. Ez a pilleszárny-elmozdulás a legrejtelmesebb manőverezés, amit ismerünk. A fogantatás aktusaként nyílik szét, hogy megmártózzék a fényben (teljesség), majd a legtartalmasabb kövületként zárul össze ismét. Törékeny pillanat. Olyan mozdulatlanság, amiből a tájfun meríti az erejét. A németalföldi mester, Joos De Momper egyik képén - Kopf-Landschaft - az emberi arc, fej körvonala úgy másolódik rá (szárnycsukódás) egy természeti tájra, mintha egyszerre helyére fordítana vissza egy világot, amelyet azelőtt képtelenek voltunk észrevenni, annyira megszoktuk a fordítottját. Tud arról, hogy a természet mögött is foncsor van, csak meg kell találnunk a rést, amelyen keresztül hunyorítva pillanthatunk magunkra (blende-szűkítés, hogy az élesség lódítsa távolabbra a pillantást) - s akkor már kirajzolódik a látvány, amiben összegeződünk. Merőben új beavatás ez. Hogy részünk legyen benne, nem a természetnek kell elmozdulnia, már csak azért sem, mert úgy van birtokon belül, örökös tanügetésben, hogy az is elég, ha útközben el sem indul. Otthon van, kitárult önelfelejtésben, ami már mindent bekebelez. Nincs mit tudjon. Mire várunk? Mire várok? Ülök a barlang előtt és várom, hogy ne tudjak? És ha mégis úgy döntök, hogy a játék, a pokol, a mesterség, a mise szerelmese maradok? Csak útközben lehetsz otthon - hangzik az esti válasz. Csak villanások adatnak és az sem kevés. A művészet de facto elnyűhetetlen, annyira tehetetlen. Mindig holnap szűnik meg és ér haza. Joos De Momper olajfestménye kisméretű - 19x25 cm - s időbe telik, mire a belső arányai észrevétlen kiáramlásba kezdenek. Ez azzal is jár, hogy a látvány megszületésének történetét - az egyiket éppúgy, mint a többit - ugyanazzal a termé-
