Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Esély és handicap az irodalomban - közép-európai szemmel

Esély és handicap az irodalomban - közép-európai szemmel 25

ESÉLY ÉS HANDICAP AZ IRODALOMBAN - KÖZÉP-EURÓPAI SZEMMEL

(1986)

A kérdés, amit érinteni szeretnék, nem teoretikus. Több köze van az írás és mű életéhez, mint az elméletéhez. Talán ezért is beszélünk róla olyan keveset. Pedig ha jobban szemügyre vesszük, egyre árnyaltabbnak mutatkozik.

Kérdésem tehát az, hogy az esztétikai értéktől függetlenül is, milyen formában és motivációkkal teremtődik meg egyes irodalmak számára az esély, illetve a handicap?

Spontán válaszunk általában az, hogy bizonyos történelemformáló erő és helyzeti adottság - a különböző korszakok szellemi hatásövezetén belül - szinte törvényszerűen emel ki mindenestől irodalmakat, mint általános érvényűnek elfogadott egységet, patternt, norma-konvenciót. Más irodalmak viszont - ezeket nevezném itt „izolációs helyzetű” irodalmaknak - csupán egyes műveikkel, alkotóikkal tudnak beépülni az ún. világ-irodalmi köztudatba, általánosabb ismertségbe. Ehhez járul még az egyes nyelvek eleve adott pattern-ereje, ami minden vonatkozásban nagyobb esélyt is jelent.

Úgy tűnik hát, hogy a hierarchia szülőanyja maga a Bábel; és az izolációs státus bele van építve az egyetemesség szerkezetébe. Kérdés, hogy ennek milyen gyakorlati következményei vannak és lehetnek az alkotók számára? S vajon meghatározó módon befolyásolja-e a művészi nyersanyag felhasználásának módját, irányát, játékterét?

Két rövid anekdotával folytatnám.

Thomas Mann budapesti látogatásakor találkozott az egyik neves írónkkal, Móricz Zigmonddal. Móricz Erdély című regénye akkor jelent meg németül. Mann szóba hozta a regényt, és bevallotta, nem kellőképpen érti, bár érzi, hogy nagyszabású mű. Móricz válaszában jelezte, hogy neki Mann műveinek olvasásakor nem volt hasonló problémája. Vagyis nyilván nem arról volt szó, hogy Mann közvetlenül a regényt - mint écriture-t - nem „érthette”; hiszen Móricz regénye semmivel sem bonyolultabb, mint a Les Thibault, például. Mann a Móricz művének, „izolációs” érvényességű hangsúlyaival, viszonylataival, historikumával stb. került információs zavarba, és ezt puszta écriture-ként sem pótolhatta kielégítően a regény az olvasói élményben.

A másik anekdota még világosabbá s árnyaltabbá teszi a problémát. Sok éve már, hogy egy bécsi kerekasztal-konferencián megismerkedtem Audennel. Egyik