Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Szeminárium a Dunán

Szeminárium a Dunán

21

és eszköztárt befolyásoló hatása - a tradíciók vállalásának, bizonyos tradíciók elhárításának új indítékai - a mindezt elvontabban is meghatározó modern létélmény - az alkotás eddiginél sarkítottabb erkölcsi dilemmái - az írói lét éthosza.

S még folytathatnánk. A hozzászólásoktól várjuk a folytatást és részletezést.

A magam részéről három jelenséget említenék, melyekhez - véleményem szerint - sok más is visszakapcsolható, ami irodalmunk legjobb teljesítményeit jellemezni látszik. Egyik sem olyan azonban, amely nem szerves folyamat gyümölcse volna. Ha ma jelentős fordulat bontakozásáról beszélhetünk, a szakelemzés nyilván kimutathatja, hogy ehhez a közeli és közvetlen előzményt - a klasszikus előzmények mellett - az elmúlt huszonöt év magányos műhelyei teremtették meg, javarészt szüntelenül támadott munkásságukkal. A fejfa nem kevés; a temetők helyén viszont töményebb a humusz. Sine ira et studio lehet ezt már megállapítani, mert a legfontosabb ablakok már kinyíltak; ha nincsenek is éppen kitámasztva, vihar esetére. És annak se látom jelét, hogy a fiatalabb nemzedék ezt az előzményt ködösíteni akarná. Ellenkezőleg. Ami további bizonyíték, hogy „hűséges” irodalom a mai. Csupán a hűségben is a maga autonómiáját igényli, és elhárítja a felkínált pórázokat.

Megvitatásra szánt első megjegyzésem az idő és múlt szemléletére vonatkozik. Ennek a nem újkeletű jelenségnek általánosabb jegyeit húsz éve egy bécsi konferencián - ahol a tradíció és forradalom volt a vitatéma - így próbáltam körvonalazni:

A ma emberének nemcsak a tudománya változott meg, de létezésének a tónusa is, időzavarba és időeufóriába estünk. A csábítóan szubjektív távlatok mellett az eddiginél mérhetetlenül személytelenebb univerzum nyílt meg előttünk, melyből kilopódott minden kitüntetett fogódzó. Ez arra kényszerít, hogy minden tényt és tendenciát a maga ellentétével együtt vegyünk figyelembe. így viszont objektivitásunk sem lehet több, mint prolongált munkahipotézis, aminek nincs végső próbája. És ezt csak okos skizofréniával lehet elviselni. A kiiktatott abszolút helyébe pillanatról-pillanatra teremtjük meg az alkalmi-abszolútot, a pillanat elképzelését a relatív időtlenről és végesről. Ennek a következményei igen sokrétűek. A múlt értékei nem devalválódtak, inkább arról van szó, hogy történelmiségük tekintélye lett kevésbé autonóm. Nem múltról és jelenről akarunk tudni, hanem a lét és az emberi relációk egyidejú'sített történelméről. Nem kizárólagosságként csodálni a múlt örökségét, hanem belerántva a mába, ha kell, tiszteletlenül, s mintegy megfosztva a saját idejétől. Mintha a történelmiség megszüntetését keresnénk; és ez nem a megtagadás gesztusa, hanem a mélyebb megértés kísérlete. Inzultáló je-