Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Szeminárium a Dunán
20 Úr Dunatái • 2001 iúnius SZEMINÁRIUM A DUNÁN (1986) Az volna a feladatunk, hogy vitára ösztönző beszélgetést kezdeményezzünk mai irodalmunkról, az újdonságként értékelhető jelenségekről, az előzmények motivációiról, a lehetséges távlatokról. Elöljáróban egy általános megjegyzést szeretnék tenni mai irodalmunk pozícióját illetően. Többször megfogalmazódott a vád, hogy irodalmunk veszedelmesen távolodik, sőt el is szakad - úgymond - a „nemzeti gyökerektől”. Hogy eszmei-szellemi kozmopolitizmus fenyegeti. A vád, enyhébb szóval az aggodalom mögött nem nehéz felfedezni az áldatlanul manipulált és sanda célzattal utóéletre szorított népi-urbánus vita hiszterizált, valójában mindenestől poros szempontjait és előítéleteit. Sajnálatos, de még mindig szükséges elmondani, hogy nincs ennél vagy amannál „magyarabb” írás. Csak „jó” mű és írás van. S ha azt magyarul írják-mert a szerző ezt érzi hivatásának-, akkor az elszakíthatatlanul hozzá fog tartozni a „nemzeti gyökerekhez”. Mert hová is tartozhatna máshová. A „nemzeti gyökér” nem szent-tehén-kályha, amit egyetlen csempefajtából építettek meg valaha a pusztákon, hanem, hála isten, örökösen módosuló, gazdagodó, változó pásztortűz, búbos kemence, vaskályha, radiátor, konvektor, infrasugárzó: mindegyikhez mi adtuk és adjuk, mi szenvedtük és szenvedjük meg a fűtőanyagot. Egyszer már megéltük a szelektált „haladó hagyományok” időszakát, ami - akármi volt is a szándék - egyetemes kultúránkat csonkította meg barbárul. Ne kezdjünk hát éppen mi „szelektálni”, mégha más motivációk alapján is. A barbárságot semmilyen címke nem menti. De nem akarom a kérdést tovább göngyölni. Talán enynyiből is kitetszik: ma bontakozó irodalmunkat messzemenően hűséges irodalomnak érzem. Csupán a hűséget mélyebb fekvésben, kevésbé hivalkodóan, higgadt ragaszkodással, csábító ködöktől mentesen, fokozottabb világirodalmi kitekintéssel tudja és akarja vállalni. Nincs tehát törés az eszmei-szellemi folytonosságban. Ha volt ilyen, arra az ’50-es években lehetett aggódva felfigyelni. Mindebből máris következik számos téma-góc, ami tárgyunk megvitatásánál aligha megkerülhető. Csak kapásból néhány közülük: a provinciálisnak és egyetemesnek megváltozott távlatai - a „nemzeti irodalom” fogalmi újraértelmezése - az esztétikai normák világszerte tapasztalható hangsúlyeltolódása és az ehhez való felzárkózás folyamata - a műfajok és műfaji elemek látványosan rendhagyó formációinak korántsem öncélú szerepe és elkerülhetetlensége - az új médiák forma-
