Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)
2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Tudat és nemzettudat
Tudat és nemzettudat (részletek) 15 kelést követő idők hoztak alapvető változást. Majtény egy századokig tartó következetes magatartás végét szimbolizálja. Valami új veszi kezdetét egész Európában; csak míg Nyugaton a nagy forradalom előkészülete folyik az opinion publique jóvoltából - mi egy véresen kivívott „konszolidált függőséget” nyertünk a szatmári békével. Századok óta először ismerik el legfontosabb nemzeti jogaink egy részét (amiért a felkelés küzdött), s jutunk hozzá olyan nyugváshoz, hogy a belső fejlődés megindulhasson. Csupán kielégítő biztosítéka nincs mindennek; egyszerűen csak helyzet van hozzá, mely bármikor kétségbevonható ugyanannak a hatalomnak a részéről, amelyik adta. Mint ahogy meg is történt. Nemzetpolitikánkba, nemzettudatunkba ezzel a békével - kiegyezéssel kezd beépülni a nem évülő jogba, a virtuálisba való berendezkedés mitizálódása - s mindennek kényszerű távlattalan realizmusa. [...] A nemzettudat legfrissebb állapotát röviden így jellemezhetnénk: kritikus feszültség a nemzeti jelleg, örökség és öntudat - és az elért jóléti norma önálló értékké manipulálódó elégedettsége között. Az első „problémássá” teszi az utóbbi semmire nem kötelező kellemességét. A jóléti normával manipulálódó tudat más természetű zavarai eléggé közismertek, sőt, ultraparadox formában elégedetlenségként is jelentkezhetnek - ez azonban inkább Nyugatot fenyegetheti, nem bennünket. Nálunk az jelez veszélyt, hogy már a szerény „jóléti elégedettség” is menekülésiformája lett az identitás- és nemzettudat-zavaroknak. Hogy a kettő - ti. a tudati dilemmák mélyülése és az anyagiba épülő optimizmus ténye - összefügg, azt az időbeli egybeesés eléggé világossá teszi. S egyúttal azt is, hogy milyen áron teremtődik meg a paradox eredmény. Az ilyen menekülés így vagy úgy, a személyes sikeresség érzésével kínál belső egyensúlyt. S még ha kisszerűén, lefokozott önbecsüléssel és nemesebb tartalmak nélkül is, de torzult meghaladása annak a sikertelenségnek, amit a nemzettudat érzelmileg változatlanul jelenteni kénytelen. A többség - mely igazában sosem tudja pontosan, hogy milyen - a tünetek nyomán (tudományos felmérések, interjúk, dokumentumszövegek, nemzetközi összehasonlítások stb.) így érvelhetne: ha a nemzet történelmi érzéke rossznak bizonyult, és ennek tudata belénk ivódott, és belátható módon nincs is alternatívája a helyesbítésnek, akkor érthető az elidegenedés a nagy ideálok iránt; mint ahogy az is érthető, ha ilyen körülmények között az egyén, az állampolgár a maga személyes, és főképp eszmékkel-axiómákkal nem megterhelt pragmatizmusával bizonyítja be „sikeres történelmi érzékét” - azaz: amit kimarkol, az nem vitatható eredmény. Mint kapcsolódó tünetcsoport tartozik ide a második, a harmadik gazdaság problémája is, a fusizás, az önérdek motiválta munkaerkölcs-lezüllés; vagy az államvagyon
