Új Dunatáj, 2001 (6. évfolyam, 1-4. szám)

2001 / 2. szám - MÉSZÖLY MIKLÓS - Tudat és nemzettudat

16

Út Dunatát • 2001 túnius

szabad közvagyonként kezelése a mindennapos gyakorlatban, a legkülönbözőbb forint-értékben, és társadalmi szinten. (Utóbbi szinte már úgy, mint az „előlegezett kommunizmus” sportszerűen is űzött, cinikus-vagány karikírozása, mint kifizetődő hecc - „a magunkéból lopunk, elvtársak”; avagy: mint blaszfemizálása egy ideológiailag bázissá tett eszmének) Mindez zsurnalizmussá kopott lavinatünet; csupán a gyökerekhez szakadék vezet, nem mozgólépcső. Mint mindenütt, ahol a jóléti norma önálló értékké manipulálódik - más-más okok hatására.

Holott a „kimarkolt-filozófia” befogható pozitív ösztönzőnek is, - ha nem sorvaszt el más ösztönzőket. A dualizmus Magyarországát, például, ez tette - persze, meghatározott osztálykeretek között - viszonylag jólétivé; viszont felkészületlenül hagyta a bekövetkezőkkel szemben. Egy ilyen filozófia arra már nem tud felkészíteni, vagy egészen pontosan: torzulttá akkor lesz, mikor a nemzettudat is belekeveredik a maga zavaraival. Egy gyarapodó francia vagy angol számára (vagy ha nem is „gyarapszik” éppen) a mi egész problémázásunk rémületesen idegenül csengene: nem lévén identitászavara. A legárulkodóbban éli és vállalja a franciaságát, angolságát (kultúráját, történelmét, örökségét stb.) - mindez mégsem lesz nála komplexussá. A „sorsa” hozta úgy, hogy kibillenthetetlenül az, aki. Sőt, nemcsak önmagával képes azonosnak lenni, de ez az azonosság - némiképp jogos történelmi tapasztalatra támaszkodva - részéről nagyobb zökkenő nélkül össze is téveszthető valamiféle egyetemes evidencia-rendszerrel: a világ is valamennyire angol vagy francia. Ami korántsem igaz; de mint támaszt nyújtó közérzet mélységesen különbözik a miénktől. S persze, más sokakétól is. [...]

A mi esetünkben tárgyilagosnak látszik egy olyan észrevétel, hogy - legvalószínűbben a „megvertség” történelmi reflexére hagyatkozva - egyre inkább vagyunk hajlamosak eleve bizalmatlannak lenni minden nemzetit-társadalmit érintő formáció és változás iránt, ha azoknak a belső logikája a virtuálissal operál, ha emlékeztet a „kihelyezett” reményre - nekünk ismerős „régire”. És ez nemcsak a marxizmusra vonatkozik; bár arra főképp. Tehát: eszmét, teóriát, axiómát lehetőleg nem, vagy csak formálisan. Ami viszont igen, az legyen végre kézzel fogható, legyen eredmény. (Amiben a forradalommentes, a fait accompli-átalakulások elkerülhetetlen pszichés-pragmatikus következményét ismerhetjük fel.) Sőt, mintha az erősödő anyagi érdekközpontúság már tudatosan is kezdené igényelni a nemtudhatóra való élelmes-éber kalkulálást (szemben a programozott eszmék „mákonyával”) - mint a saját érdek s a rögtönzésre is jobban képes gyakorlat biztosítékát. Lényegében itt a gyökere a vállalkozói szellem fölerősödésének a nemzeti, társadalmi, magánéleti közérzületben és gondolkodásban; amit a politika más, kény