Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán

Csúnya kalóz-hajóit talán? ím, itt van a szivemen a lyány,

Itt van a szivemben a tenger-élet,

Felörvendem, fölélem s boldog órák:

Most vagyok Én és büszkén viszem Szent és ifjúságot, bolond viharokba Az egyetlen ölelnivalót:

S Életem új, legsorsosabb hajóját.

(Az elhagyott kalóz-hajók)

És a rátarti hajómotívum „legsorsosabb” választottjával a házasság kikötőjébe érkezett. Az esküvő 1915-ben, a virágvasárnapot megelőző szombaton, március 27-én volt Budapesten.

Az utókor gyakorta felteszi a kérdést, igazán boldog tudott-e lenni Ady ebben a kötelékben, mikor verseiben gáláns módon idillikussá varázsolta házasságát. Megfelelően türelmes társra lelt-e Csinszkában a beteg költő? Szerencsés volt-e két ilyen különböző, de hasonlóképp zaklatott idegzetű ember frigyre lépése? Ez az ifjú asszonyka egyáltalán megértett-e valamit a mellette élő Ady zsenijéből? Pro és kontra sok vélemény megfogalmazódott már minderről. Nem is tudjuk, Mouche és Heine ideillje, vagy Laura és Vörösmarty drámája a helyes analógia. Mindenesetre néhányan azt is megjegyezték, hogy bizonyára harmonikusabb lett volna ez az életközösség is, ha a történelem nem árnyékolja be annyira.

Jól érezte ezt a költő maga is.

Szerettem volna, hogyha untat Bolondulása a Földnek,

Ez a nagy vér-lakodalom,

Cifra szűrömmel betakarni Vihar elől magunkat.

Be jónak indult ez a játék,

De közben szinte mi kedvűnkért Kitört az égi háború,

Fájva, sivítva és cikkázva:

Átok ez vagy ajándék?

15