Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán

Az asztalon bor, virág, magyar étel, az asztal fölött jókedv, kavargó füst és ki nem fogyó beszéd. Az arcok barázdái elsimultak, a szavak bizakodtak - még csak 1913 ősze volt! -, s a beteg költő úgy ült az átmelegedett, esti hangulatban, mint aki legsajátosabb elemére talált.

Most egyáltalán nem tett beteg benyomást. Galambszínű, lágy szövetű öltönyében, amely finnyás asszonyok férfias útiruháira emlékeztetett, frissen beretvált, pihent képével, selymes szálú, rendre szorított, fényesbarna hajával, felvillanyozott lényével most mi sem volt tőle távolabb, mint az előző napi ziláltság.”

Zsuka asszony már annak idején gyakorlott tollforgató volt, párizsi tudósítója a Pesti Naplónak, majd a Világnak, amely egyébként szívesen adott teret Ady kései publicisztikájának, és nem egy nagy verse is itt jelent meg először (Kétféle velszi bár dók; Elhanyagolt, véres szivünk; Az Idő rostáján stb.). A kolléganő friss külföldi híreket hozva, Balázs Béla közvetítésével találkozott a költővel. Expressz szerelem lett az ismeretségből. Ady méltó társat vélt fölfedezni a bájos és felkészült újságírónőben. Alig két hét után valóságosan és versben is megkérte a kezét.

Simogass csak, olyan jó a kezed,

Úgy bánom már sok ölő, makacs harcom,

Simogasd meg ráncos, vén gyermek-arcom.

Feddj meg búsan, hogy én rossz, elveszett Szegény ördög csak későn találtam meg Te becéző, simogató kezed.

(Becéző, simogató kezed)

Az esküvőt már napra kitűzték Bárczy Istvánnál, a székesfőváros tekintélyes polgármesterénél.

A hirtelen elhatározott házasságot azonban megakadályozta Dénes Zsófia édesanyjának szigorú ellenzése: nem akarta ugyanis, hogy ismét beteg emberhez menjen férjhez a leánya, aki aztán különös módon egy török bejjel lépett újból frigyre. Zsuka azért haláláig hűséges barátja, bizalmasa maradt a költőnek. Maga igen hosszú életet kapott a sorstól, és százévesen is érzékeny, friss szellemmel újabb meg újabb cikkeket írt „Még egyszer Adyért”.

A meghiúsult esküvőért nem szabad egyedül a külső körülményeket kárhoztatni. Ahogy máskor, ez alkalommal is közrejátszott ebben Ady állhatatlansága. A költő józan ésszel pontosan fölismerte, hogy csakis egy nyugodt polgári házasságban tudna megszabadulni önpusztító, mérgező szenvedélyeitől. De mikor látható közelségbe került a biztonságot és szeretetet ígérő kikötő - megijedt. Nem har13