Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)

2000 / 4. szám - V. Gilbert Edit: Szofja és Ruszlán

egy másik bús magyar,

méltóbb költő mint én, és hős mint senki mostan ...”

Vas István Jó szerencse Zrínyi kilenc soráról című elemzésében a Peroratióval állítja szembe Az idő és hírnév strófáit. Költőként az általános érvényűt, az áttételek nélkül, közvetlenül ható megoldásokat emeli ki a remekműnek tartott Nem írom pennával... és Befed ez a kék ég... kezdetű „töredékversekben” . A szó szerinti jelentésen túl felfedezi a szórendben, a hangzásban, a rímben rejlő titkos jelentését. Arany ezt még verselési nehézségnek tartotta, szépségeit nem kutatta. Vas István képes „újból megszólaltatni a rögzített szöveget.” (8) „Előfordul néha, hogy egy átlagos költői sor a költő szándékán túl századok múlva valamelyik szavának jelentésváltozása folytán válik tündöklővé: vagy, mint itt is, egy sor eredeti kezdetlegessége, ügyetlensége szépséggé válik egy kései kor különösséget kedvelő, modern ízlésének.” (9)

Közügy címen jelenik meg Illyés Gyula kötete 1981-ben. Utolsó ciklusa záróverse a Peroráció: záróbeszéd, így a kötet epilógusa is. A verssorozat élére felírta: Sors bona. Egyértelművé lett a visszacsatolás a barokk óriásához, Zrínyihez, aki „az ellenség ijedelme, a hon szerelme volt, lót barát, ellenség bámult” (Jósika Miklós).

Két évvel korábban keletkezett, a Kortárs 1979 májusi számában jelent meg az akkor hetvenhét éves költő „záróbeszéde” Naplójából ismert gondolatai is ezt erősíthetik meg: „Egyre gyakoribb beszédtárgy Flórával, hogy még épkézláb testtel-lékekkel, saját akaratunkbaól, egyszerre lépjünk ki az életből... A szép, nyugodt öregség: a szép, nyugodt előre tekintés a halálba.” (10) A mottó is - mintha - az öregséggel, a halállal való szembenézést húzná alá.

Hogyan folytat párbeszédet a két Peroratio? Mit és hogyan szólít meg Zrínyi életművéből Illyés Gyula, hogyan válaszol a szöveg?

Szembetűnő az eltérés az első versszakban. Felcserélődnek az igeidők, a folyamatosan zárásba tartást jelzi a „viszem vége felé” megfogalmazás, a hántást, ferdítést, rombolást jelző igék (megártott, rontották) múlt idejűek, nincs vég, nincs megállás. Ironikusan fordul át az összetett jelző előtagja, „rosszhírű” a munka. Az eredeti negyedik sor másodikként lesz ellentétté, a tényt erősíti az igekötő biztosította befejezettség, helyet cserél az „ellenség” és az „irigység”, közéjük kerül a „düh”, s így fontossá lesz. A mondatok alárendeléssel a munkára vonatkoznak, a harmadik, negyedik megismételt igéje erősíti a kártevést. A halmozások (irigység, düh, ellenség - tűzzel, füsttel, gánccsal - vádak, átkok) erőteljes támadásról, szemrehányásról, időnkénti megrovásról tanúskodnak.

10