Új Dunatáj, 2000 (5. évfolyam, 1-4. szám)
2000 / 4. szám - Tüskés Tibor: Várkonyi Nándor magyar irodalomtörténetének recepciója
Tüskés Tibor • Várkonyi Nándor... 53 műveit mind a két háború közötti időben, mind a második világháború óta eltelt korszakban, a huszadik század második felében. Amikor a könyv megjelent, már folyt a második világháború. Érthető, hogy Várkonyi új könyvének kritikai visszhangja gyérebb, mint az 1928-ban napvilágot látott könyvé. A most megjelent folyóirat-kritikák száma mintegy fele (11) annak, ami az 1928-as munka visszhangját jelezte. De most is vannak elismerő vélemények (pl. Fábián István írása a Sorsunkban, Antal Lászlóé a Vigíliában, Bárdosi Némethjánosé az írott Kőben), s születnek elmarasztaló bírálatok is. Az egyik legszigorúbb ítéletet Keresztury Dezső fogalmazta meg az egyik leghangsúlyosabb helyen, a Nyugat utódjának tekinthető, Illyés Gyula szerkesztette Magyar Csillagban.9 Keresztury, aki személyes életében jó kapcsolatokat ápolt az ún. népi írókkal, de már egy korai versében, Illyés Gyulának a Hídi vásárra írt költeményében, a Zalai vásárban a „keletiség” ellen emelte föl a szavát, s „ó-magyarság s kereszténység” egységét, „falu, város” összefonódását és összefogását vallotta, megérzi Várkonyi Nándor „elfogultságát”, azt, hogy Várkonyit szíve és ízlése az újabb magyar irodalom megítélésében a népi írókhoz vonzza. Keresztury látja a két irodalomtörténet különbségét, az összehasonlításból az utóbbi mű kerül ki győztesen, de az új mű hibáit is megnevezi. „Új könyve a régi anyagának nagy részét átvette, de erősen átformált alakban. A kompozíció tagolása világosabb, egyértelműbb, de szűkösebb és merevebb is lett.” Miben érzékeli a merevséget? „A szerző esztétikai fogékonysága sokat vesztett hajlékonyságából, ítéletei kategorikusabbak, szigorúbbak s nemegyszer mérhetetlenül elfogultak.” A szigorúság, az ítélkező hajlam erősödése persze erény is lehetne, s csak egy másik elfogultság tarthatja hibának. Érzi is Keresztury a saját elfogultságát, s visszahátrál. Várkonyi munkáját Pintér Jenő irodalomtörténetével veti össze. „ítéletei sokkal megokoltabbak ugyan, s ha ismertet, nem elégszik meg a tartalom elmondásával. De mégis, ami igazán érdekli, a mű »mondanivalója« s az író »szerepe«, egyszóval az irodalom közéleti vonatkozásai. El kell ismernünk, hogy van érzéke az esztétikumok iránt is, már csak ezért is lényegesen felülmúlja Pintért, de az esztétikai szempontot egyre inkább alárendeli az aktuálisan politikaiaknak.” Kereszturynak akkor, amikor szóvá teszi Várkonyi ítéleteinek alkalmankénti „megbízhatóságát” (pl. Osvát vagy Mécs László esetében), vagy amikor helyteleníti a teljességre törekvés módszerét, vagy alnikor bírálja a „semmitmondó jellemzéseket” és az „iskolás kategóriákat”, minden bizonnyal igaza van. De amikor kétségbe vonja azt a tényt, hogy a két háború közti magyar irodalom legmaradandóbb értékei az ún. népi irodalomhoz kapcsolódnak, megnyilvánul saját egyoldalúsága. Még az eine-
